VÉGLETES GYALOGLÁSOK
Extrém trekking a Himalájában, Kőrösi Csoma nyomában
Kőrösi Csoma Sándor valószínűleg az első magyar extrém trekkerek egyike. Ladakh fővárosából, Lehből déli irányba tartva Zanglába igyekezett, három himalájai hegyláncot keresztezve, korlátozott ellátással, alig járt terepen, hosszú távon.
Bár volt helyi vezetője, és csomagjait öszvérek vitték, korának felszerelési tárgyai, ruháinak komforthiánya miatt teljesítménye nehézségében csak a mai – külső támogatás nélküli – hegységátkelők vállalkozásaihoz mérhető. Majd’ 200 évvel ezelőtti, 9 napos útját egy magyar csapatnak az 1980-as években – szintúgy kísérőkkel és teherhordó állatokkal – 2 hétnél is hosszabb időbe telt teljesíteni... Vajon ma, az igazán modern trekkingidőkben képesek vagyunk-e olyan gyorsan menni (segítség nélkül), átkelni az 5000 méteres hágókon, vízzel telt szurdokokon, mint tette azt Kőrösi Csoma kis karavánja?
Nem csak a kezdet nehéz
A Leh–Zangla-útvonal, vagyis a Felső-Indusvölgyből a Felső-Zanszkár-völgybe, Ladakhból Zanszkárba közvetlenül átkelő hegyi menet nem szokványos himalájai trekking. Ma nem jár arra szinte senki. Augusztus vége felé Zanglába érkezve ottani szerzetesek megjegyezték, hogy idén még senki sem érkezett ebből az irányból! Nincs a szurdokok vízállásáról előzetes információ, és lehet, hogy 5-6 túranap után vissza kell fordulni, mert épp járhatatlanok a völgyek. A táv 150 km, melyet három, 5000 m-es hágóátkelés tesz igazán izgalmassá, ebből kettő ténylegesen minden ösvényt nélkülöz… A gyaloglás majd’ felén nincs nyom vagy bármiféle határozott ösvény. Hosszú szakaszok vizes szurdokaljakban vezetnek, trükkös letérésekkel, árvízveszéllyel, az összes szintemelkedés pedig kb. 4500 méter, és ennyi az útközbeni szintvesztés is. Közben nincs lehetőség utánpótlásra, kétheti élelmet és minden szükséges felszerelést háton kell cipelni – amennyiben tisztán emberi erővel kívánjuk átszelni az előttünk tornyosuló akadályokat.
Már az alapellátás megszerzése sem mindig egyértelmű, hiszen pl. Ladakhba repülőgéppel érkezve nem vihetünk magunkkal minden, eddig számunkra már bevált túraélelmet, és kissé lutri, hogy milyen helyi gyaloglóbarát (azaz tápanyagdús, kis térfogatú) élelmet tudunk beszerezni. Ám, ha nem vagyunk túl finnyásak, valami mindig akad: lehet az szárított jakhús, kilós parmezán vagy akár pirított árpaliszt, amelyet vízzel összekeverve gyurmaállagú éhségcsillapítót nyerhetünk. Magashegyi viszonyok között viszont jó hír minden édesszájúnak, hogy a 4000–5000 méteres magasságnak és a megerőltető, 25-30 kilós hátizsákokkal megtett, mindennapi gyaloglásnak hála, annyi csokit ehetünk, amennyit csak bírunk, nem lesz látszatja... sőt.
Rákerülni a térkép… vázlatra
Az igazi kihívásokat a GPS-ek és műholdképek berobbanása előtti időszak tartogatta. Azelőtt még maga a tájékozódás is kalandszámba ment. Nyilvánvalóan azt kellett először tisztázni, merre volt egyáltalán esélye akkoriban Kőrösi Csomának ennyi idő alatt átkelni a hegyvonulatokon. E térségről részletes térképet most se nagyon lehet beszerezni, csupán néhány térképvázlat (és ma már a legrejtettebb trekkingeket is forradalmasító műholdképek), valamint egy-két útleírás állhat rendelkezésünkre. Utóbbiak mindegyike öszvéres expedíciókra szabott útszakaszolással és a jellegzetes, tájékozódást segítő tereptárgyak verbális körülírásával készült. Eleinte ez nem is tűnt fel, de amikor már napok óta kegyetlen erőfeszítések árán sem sikerült teljesíteni a szakaszokat, kezdett gyanús lenni, hogy az útvonalvezetők talán olimpikonok számára készülhettek, de legalábbis kis hátizsákkal, vezetővel és öszvérekkel felszerelt csoportok számára.
E hiányosságainkat földrajzi ismeretekkel, jó terepolvasással kipótolva fellelhető a helyes útvonal. Nincs elvesztegetni való idő, és ha nem egyértelmű az – egyébként többnyire láthatatlan – ösvény szabta irány, egy-egy völgyelágazásnál komoly gondunk is támadhat, napokat is veszthetünk a rossz választásával. Ez pedig nem megengedhető, a zsákunkban lévő, kiszámolt élelemmel és az eredeti útvonal – sejtett – vízforrásaira számítva. Ilyenkor nélkülözhetetlen az ösztönös irányérzék, a gyakorlott terepolvasó szem és tapasztalat. (Sokszor így sem spórolható meg egy-egy, a jobb kilátás érdekében megtett – az előrejutás szempontjából hasztalan – sok száz méteres emelkedés.) De vajon mit lehet kiolvasni a hegygerincek futásából?
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
