MADAGASZKÁR – Mi marad a Paradicsomból?
Százhatvanötmillió éve leszakadt az afrikai anyakontinensről, és megkezdte magányos vándorlását, majd az évmilliók során sok ezer, csak az ő földjén fellelhető állat- és növényfaj sajátos életterévé vált. A sziget egzotikus élővilága életre keltette Durrell és Attenborough máig páratlan állatparadicsomát.
A látványos képekben gyönyörködve azonban egyre gyakrabban szorulhat össze a torkunk: senki sem tudja, meddig ér az ember takarója az Indiai-óceán rothadásnak indult földi paradicsomán, merre sodródik tovább…
Lemurok kálváriája
Madagaszkár: a lemurok hazája. De él itt sok különleges kaméleon is (többek között a méltán híres „rózsaszín párduc”). Kígyók, krokodilok, madarak Mekkája. És a tízezres fajszámmal büszkélkedhető növényvilág – orchideák, pálma- és baobabfa.
A természet kincsesládájának ékkövei azonban csendben kopnak-fogyatkoznak. Bár az érintetlen őserdők időszakos felégetésével történő gazdálkodás – a tavy – átmeneti megélhetést biztosít a lakosságnak, hosszú távon azonban az őshonos növényzet eltűnéséhez vezet. A folyamatot a ciklonok, az instabil politikai helyzet és a járványok az évek alatt csak tovább erősítették, így történhetett meg, hogy századunk elejére a sziget eredeti növénytakarójának 90%-a megsemmisült!
A világon kizárólag itt fellelhető makiféléket életterük visszaszorulása miatt a kihalás fenyegeti. Egyik – sokáig szentnek tekintett – fajukat, az indrit már 1970-ben végveszélyben lévő kategóriába sorolta a Természetvédelmi Világszövetség.
Az útleírásokban gyakran „üvöltő csecsemőként” emlegetett állatok túlélési esélyét az is tovább csökkenti, hogy nem viselik el a bezártságot, így állatkerti tartásra alkalmatlanok.
Az ökológiai katasztrófa szélén álló országban a felmelegedés a környezetrombolással együtt drámai folyamatok melegágya lett. Bár önmagában a klímaváltozáshoz képes alkalmazkodni az élővilág, ám ha az emberi tevékenység igen szűk korlátok közé szorítja a fajok, társulások mozgásterét, az könnyen katasztrófához vezethet. Nem csupán a ritka állatfajok túlélése a tét, de az is, lesz-e a folyókban víz, a talajban tápanyag.
Minőségi élettér – exportra
Az utóbbi évtizedekben a biodiverzitás megóvása érdekében kialakult nemzetközi összefogás ellenére a meglehetősen összetett fenyegetettség tovább erősödött. Földünk egyik legszegényebb országában még afrikai mércével mérve is siralmas életkörülmények között él a malgas lakosság közel fele, háromnegyedük az urbanizált világtól teljesen elzárva. A saját létfenntartásáért nap mint nap küzdő ember számára a környezetvédelem mellékes szempont. A nagyrészt írástudatlan társadalomban annak elfogadtatása, hogy a természeti erőforrások megőrzése megélhetésük egyetlen záloga, jelen pillanatban eredménytelennek tűnik. A közelmúlt belpolitikai eseményei pedig még messzebb vezettek a probléma megoldásától; a 2009 márciusában kezdődött zavargások nem kedveztek a természetvédelemnek.
A mindössze 34 éves, egykori lemezlovas – később a főváros polgármestere – Andry Rajoelina a hadsereg támogatását megnyerve került hatalomra. A parlamentet feloszlatva menekülésre kényszerítette Ravalomanana elnököt. Az Egyesült Államok és az Európai Unió – annak jeléül, hogy elítélik a fegyveres államcsínyt – ideiglenesen befagyasztották a szigetállam költségvetésének 45%-át kitevő pénzügyi támogatást. Nemzetközi nyomásra választásokat írtak ki, de az instabil politikai helyzetben az addig is működő rablógazdaság szárnyakat kapott. A külföldi befektetőkkel jó kapcsolatot ápoló maffia a helyi lakosságot sakkban tartva fosztogatja az országot, nem kímélve a nemzeti parkok élővilágát sem. Ez történik az északkeleti országrészben fekvő Masoala Nemzeti Parkban is, ahol – többek között – ében-, rózsa- és paliszanderfa tömeges kitermelése zajlik. Az exportra szánt fák helyén aztán nem csak tuskók, de élettér nélküli lemurok is maradnak. Az értékes fafajták kivágása egyébként régóta tilos Madagaszkáron, azonban az állami bevétel növelése reményében Rajoelina mégis engedélyezte azt. A nemzetközi ellenőrzések dacára a felbuzdult fakitermelők büntetlenül folytatják a faritkaságok külföldre szállítását.
Vazaha!
Fianarantsoa vasútállomásán már kora reggel tolongó embercsoportok, tömött kosarak, élelmiszerekkel megrakott zsákok, egymásra pakolt dobozok hegyei tornyosulnak a hamarosan Manakarába induló vonat körül. A falvakon, rizsföldeken, alagutakon át kanyargó vonatút minden állomásán kisebb falvat kitevő tömeg várja a szerelvényt: a színes forgatagban banán-, kávé-, rák-, főtt-tojás-, zöldség- és mogyoróárusok rohamozzák meg portékáikkal az utazókat. Vazaha! (Idegen!) – kiabálják a tömegben futkosó, rongyos ruhákba öltözött gyerekek.
A vonat némi várakozás után, hangos füttyjelzések közepette, zakatolva megindul, utasai futva kapaszkodnak fel oldalára, és ijedtséggel kevert mosollyal másznak fel a nyitott ajtókon keresztül a piszkos vagonokba. A malgas lakosságot nagyfokú etnikai diverzitás jellemzi. A hullámokban érkezett indonéz, indiai, európai és afrikai bevándorlók alkotta népességen belül 18 különböző törzs éli ma is eltérő szokásrendszerrel, kultúrával átszőtt mindennapjait: többet közülük igen érzékenyen érint a sziget közelgő ökológiai katasztrófája.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek