Erdély madártávlatból
„Ready for departure”. Már repülünk a Nyárád mente felé, amikor a CTSW UL sportrepülőgép rádiójából ismerős hang, Nagy Tamás jellegzetes, nyugalmából soha ki nem zökkenthető beszéde hallatszik. Jelzem Siminek, azaz Simion Campeannak, az UL-gép vezetőjének, hogy a menetrend szerinti járattal épp az egyik otthoni pilótám készülődik a marosvásárhelyi felszállásra. Eszembe jutnak közös hazai repüléseink, a rengeteg együtt fényképezett lelőhely és persze az erdélyi táj markáns különbségei, amelyek más módszereket igényelnek és más eredményeket hozhatnak, mint az otthon közel két évtizede folyó kutatásaink
Nehéz „terepen”
Az „expedíciós” légi régészetben, vagyis amikor a fényképész-régész nem a hazai, jól ismert területen dolgozik, alapvető jelentőségű a vidéket ismerő, jó repülővezető. Simion Campean már 5 éve az egyik legfontosabb munkatársunk, hiszen nemcsak Románia műrepülőbajnoka, hanem ráadásul rengeteg régészeti lelőhelyet ismerő, magyarországi pilótáinkhoz hasonlóan a történelem iránt érdeklődő, jó szemű szakember.
Az optimális technikai és szakemberháttér azonban önmagában nem elég. Más, Erdélyben kutató kollégák (Ioana Oltean és Szabó Máté) megállapításaihoz csatlakozva már 2009-ben érzékeltük, hogy jóval nehezebb az új lelőhelyek azonosítása. A dunántúli dombok erődítései, vagy a Duna–Tisza köze hatalmas, jól megfigyelhető lelőhely-komplexumai után Erdélyben egy-egy fontos részlet azonosításának is örültünk.
A különbségek egy része jól magyarázható: a légi régészeti kutatásnak kedvező nagytáblás gabonaművelés viszonylag kis területre, elsősorban a Maros-völgy egyes részeire korlátozódik. Az oldalvölgyekben, a Mezőségen, vagy a Szamos mentén kis parcellákat találunk, főként kukoricával beültetve, még magasabban legelők, hegyi kaszálók, illetve erdőségek következnek, amelyek kutatása más-más időszakokban, más-más körülmények között lehetséges. A völgyekre tavasszal jellemző pára bizonyos magasság felett érezhetően csökken, ami ilyenkor a magasabb, erdős területek kutatásának kedvez. A nyári melegben jól fotózhatók a völgyek, a hegyekben viszont nagyobb a felhőképződés és a zivatarhajlam, ami akadályozza a munkát. Az éves csapadék mennyisége talán még erőteljesebben befolyásolja az észlelési lehetőségeket, mint Magyarországon: 2012-ben a sok eső lehetetlenné tette a Maros-völgy kutatását, 2013-ban viszont kiváló észlelési körülmények között dolgozhattunk. Erdély „specialitása”, a száraz nyárutó és őszelő viszont 2012-ben is segítségünkre volt, a hazai viszonyaink között holtszezonnak számító októberben sok új lelőhelyet azonosítottunk.
Puzzle a római kori települések fölött
Erdély talán legfontosabb természetes útvonala, a Maros-völgy a római korban is sűrű településhálózattal rendelkezett, kulcspontjain létesültek a katonaság táborai és a hozzájuk kapcsolódó települések. Közülük több is viszonylag jól kutatható; a kis- és közepes méretű parcellákban minden évben más-más részleteket figyelünk meg – attól függően, hogy éppen melyik földdarabba vetett gabona jelzi az eltemetett falak, épületek helyét. A módszer sziszifuszinak tűnhet, mégis sokkal hatékonyabb, mint az ásatás, hiszen jóval gyorsabban tisztázható vele az egykori települések kiterjedése és belső topográfiai részletei. A jövőbeni helyszíni feltárások így a légi felvételek alapján jelölhetők ki és a legizgalmasabb részletek megismerésére koncentrálhatnak.
Magashegyi nyugalom és alacsony teraszok a völgyben
2012 nyarának egy rendkívül tiszta napján a hegyek „megmászásába” kezdtünk, a Kudzsiri-havasok déli részén húzódó római kori erődrendszer 1800 méter magasban is megtalálható részeinek dokumentálására. A gép könnyen emelkedett, ezúttal olyan magasságba, ahol a felszálló légáramlások már megszűntek: ugyanabba a semmivel sem összehasonlítható „nyugalmi helyzetbe” került, mint 2012 márciusában, csak az ablaknyitáskor beáramló hideg levegő jelezte, hogy nem lebeg, hanem repül velünk. A lassú körözés közepette minden apró részlet megfigyelhető volt, a korábban már ismert sáncok mellett új puzzle-darabok, sőt
– az alhavasi növényzetben nehezen követhetően – talán ismeretlen erődítési nyomok is feltűntek.
Hasonló időjárási helyzetet 2013 nyarán a Maros-völgy Alsó-Fehér megyei szakaszának vizsgálatára használtunk, hisz a gabona szokatlanul jól jelezte a régészeti jelenségek (gödrök, falak, épületek) foltjait. Az egymás után azonosított, a magyarországiakat már-már megközelítő méretű lelőhelyek kirajzolták a megtelepedésre alkalmas szinteket, azokat az alacsony teraszokat, amelyek a vízhez még elég közel, viszont áradásoktól mentesen húzódtak a Maros mentén. A nagy melegben természetesen igen erőteljesek voltak a felszálló légáramlások, a repülőgép mindhárom dimenzióban hirtelen elmozdulásokat produkált, sokszor több kört is meg kellett tennünk a megfelelő felvételek biztonságos elkészítéséhez – gyakran eszembe jutottak a 2012-es nyugalmas körözések...
A teljes cikket A Földgömb 2013. szeptemberi lapszámában olvashatja!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
