A Duna kérésze korábban számos vízfolyásban előfordult, ám a fokozódó vízszennyezések miatt visszaszorult a Rába, a Répce és a Tisza egyes szakaszaira. Újbóli térhódításáról már korábban is beszámoltak, a Budapest környéki Duna-szakaszon való, négy évtized utáni megjelenéséről ugyanakkor 2012 nyarán szerezhettünk csak tudomást, amikor Tahitótfalu, Göd és Vác térségében is megfigyelték tömeges rajzását. Élete legnagyobb részét – Tiszában élő rokonához hasonlóan – e faj is lárvaállapotban tölti a folyó aljzatába fúródva, ám míg a tiszavirág (latin nevén Palingenia longicauda) három éven át készül néhány órás násztáncára, a dunavirág (Ephoron virgo) csupán fél évig fejlődik. Ráadásul a méretkülönbség sem elhanyagolható: míg a tiszavirág testhossza a 8–12 cm-t is elérheti, a dunavirág pusztán 3 cm-es.

Kérészcsóva a tahitótfalui Duna-hídnál. A kivilágított hídlámpák körül tébolyultan örvénylő forgatag alakul ki a kérészek fényhez való vonzódása (pozitív fototaxisa) következtében

Fotó: Potyó Imre

Aki lemarad az adott folyószakaszon mindössze egy-két nyári délutánon zajló tiszavirágzásról, az kénytelen egy újabb évet várni a következő lehetőségre. Ezzel szemben a Duna kérészének tömeges rajzása egy helyszínen akár két hétig is eltarthat, így ez utóbbi megfigyelése könnyebben megszervezhető… lenne, ha a „kérészmeteorológia” nem húzná keresztül számításainkat. A szárnyas rovarok ugyanis csak akkor jelennek meg tömegesen a víz felett, ha nyugodt, szélcsendes időnek örvendhetünk. Ha csepergő eső vagy szél töri meg a csendet, repülésük kevéssé látványos.

Sodrásban

A dunavirágok a násztánc után hamar elpusztulnak, ám nőstényeikre haláluk közeledtével még vár egy feladat: a megtermékenyített tojáscsomók lerakása. Ha minden kérész a párzás helyszínén rakná le azokat, akkor a víz gyors folyását figyelembe véve évről évre egyre messzebb sodródnának, így előbb-utóbb a faj eltűnne az adott folyószakaszból. A nőstények tehát először a folyó folyásirányával ellentétesen repülnek 1-2 kilométert, és csak ezután rakják le tojáscsomóikat, amivel elérik, hogy utódaik az adott élőhelyen maradjanak.

Csúcsforgalom. A lámpák fényében örvénylő csóvákat százezres kérésztömeg alkotja. Az egyedek órákkal később végelgyengülésben elfáradva hullanak a híd aszfaltjára, majd kiszáradva ott pusztulnak el

Fotó: Potyó Imre

Az úgynevezett kompenzációs repülésük során a nőstény kérészek mindvégig a folyó középvonala felett haladnak, amiben a vízfelszínről visszaverődő fény polarizációját érzékelni képes szemük nyújt segítséget. A vizeket tehát nem az emberhez hasonlóan, a kékes hullámzó felszín alapján azonosítják, hanem a vízfelszín robusztus, folytonosan jelen lévő, vízszintesen poláros jele vezeti őket. Víz feletti repülésük azonban csak addig maradhat zavartalan, amíg semmilyen mesterséges építmény nem állja útjukat. Amint a nőstény kérészek egy Duna-híd közelébe érnek, nem repülnek át alatta, hanem feltorlódnak előtte, és egyfajta örvénylő mozgásba kezdenek. A szokatlan viselkedésért a híd vízfelszínen megjelenő tükörképe okolható, az ugyanis megszakítja a folyó vízszintesen poláros jelét, ami korábban vezérfonalat nyújtott számukra. Hiába érzékelhető a híd túloldalán lévő hatalmas víztömeg, a tükörkép (függőlegesen poláros) jelét látva lényegében olyan érzésük támad, mintha a parthoz, vagy egy számukra mostoha körülményekkel bíró élőhelyhez érkeznének, amit túlélésük érdekében messze el kell kerülniük.

A milliónyi kérész híd előtti feltorlódása még nem jelentene különösebb gondot, ám az igazi veszedelem csak most közeledik… A dunavirág ugyanis nem napközben, hanem sötétedés után bújik elő, így a hídnál összezsúfolódó kérészek azonnal észreveszik a híd lámpáinak magával ragadó, ellenállhatatlan fényeit. Nyomban a közelükbe is repülnek, majd egészen a híd aszfaltútjáig érő, káprázatos látványt nyújtó csóvákat alakítanak ki azok körül. Pongrácz Sándor 1936-ból származó leírása is megörökíti, hogy a Duna kérésze csak „akkor jelenik meg, amikor már besötétedik, akkor lepi el az éjjeli lámpákat”.

Nyár esti sétáinkon számos más helyen is megfigyelhetjük, amint az épületeket és utakat megvilágító lámpák fényével különféle rovarok százai „szimpatizálnak”, állandó körkörös repülést végezve. E rovarok viselkedése teljesen eltér a természetestől, önszántukból ezután képtelenek lesznek szabadulni a lámpák bűvöletéből, és legtöbbször fénybörtönükben vesznek oda. Hiába terjedt el újra a dunavirág, most a fényszennyezés jelenségével kell megküzdenie. És ha csak azzal kellene…