Az év ősmaradványa, 2016: a Nummulitesz
Minden országnak van jellegzetes növénye és állata, mely egyediségével, gyakoriságával, vagy éppen népszerűségével érdemli ki ezt a címet
Így felmerülhet a kérdés: vajon lehet-e ilyen ősmaradványa is? Természetesen a válasz: igen. Sőt, hazánk olyan gazdag és változatos ősmaradvány-leletanyaggal büszkélkedhet, hogy érdemes ezt évente még szavazásra is bocsátani.
Első az egyenlők között
Miből fakad ez a szerencsés helyzet? Egyszerű a válasz, hiszen Magyarország területének jelentős részét egykori tengerekben és tavakban képződött üledékes kőzetek borítják, melyek számos kihalt állat és növény maradványait rejtik. Tavaly ősszel először „szállt ringbe” három ősmaradvány a bajnoki címért. A programot a Magyarhoni Földtani Társulat indította az „Év ásványa” kezdeményezéssel párhuzamosan, amelyről már A Földgömb 2016. január–februári számában is olvashattak. A nyilvános internetes szavazás végeredményeként a szoros küzdelemből a Nummulites, egy apró, lencse formájú, mészvázú egysejtű került ki győztesen, megelőzve a méltán híres, 230 millió éves kavicsfogú álteknőst, a Placochelyst, valamint a 200 millió éves, fatermetű magvaspáfrányt, a Komlopterist. Ezzel nemcsak az idei év ősmaradványa lett, de élére állt annak a dicsőségtáblának is, amire az elkövetkező években rendszeresen újabb tagok kerülnek fel. De lássuk, miben is rejlik a nummuliteszek vonzereje, amivel elnyerték a szavazók bizalmát!
Óriás az egysejtűek között
A likacsosházúak (foraminiferák) közé tartozó nummuliteszek már kihalt, tengeri mészvázú egysejtű szervezetek. Változatos ősmaradványcsoport, mert megőrződött vázaik felépítése alapján az őslénytankutatók több mint 200 fajukat különböztetik meg. Elsőre talán meglepő lehet, hogy egysejtű nyer egy népszerűségi versenyt, hiszen gondolhatnánk, hogy maradványaik olyan kicsinyek, hogy szabad szemmel észre sem vesszük az őket rejtő üledékes kőzetben. A nummuliteszek ebből a szempontból kivételesek, mert 1 millimétertől akár 15 centiméteresre is megnövő, lencse vagy pénzérme formájú vázukkal rokonaik között óriás termetűnek számítanak. Latin nevüket is a maradványok alakjáról kapták, hiszen a „nummulus” pénzecskét jelent. A váz falát pórusok törik át, ahol az állábak léptek ki, melyeknek a táplálékszerzésben és a mozgásban volt szerepük. Ha ezt a lencse alakú maradványt a legnagyobb átmérő mentén kettépattintjuk, a „likacsos ház” bonyolult szerkezete a spirálisan felcsavarodott belső kamrákkal láthatóvá válik. Erre merőlegesen eltörve azonban egymásba illeszkedő, rombuszokra emlékeztető kamraelrendezést figyelhetünk meg. Növekedésüket úgy tudjuk legjobban elképzelni, hogy a kamrákat egy fektetett V betű száraira fűzzük fel, és a szárak végpontjait összekötő tengely mentén a V betűt körbe-körbe forgatjuk, miközben a betű méretét fokozatosan növeljük. Az így kialakuló újabb és újabb rétegek teljesen beborítják a már korábban kialakult kamrákat. A vázat kívülről fajonként eltérő módon bordák, sávok vagy apró dudorok díszítették.
Sok kicsi sokra megy: a „nummuliteszes mészkő”
A nummuliteszek a hajdan Afrika északi és Eurázsia déli pereme között elterülő Tethys-óceán meleg, sekély, átvilágított régióiban szétszórva hevertek az aljzaton. Ma élő rokonaik életmódjából kiindulva, az egykor még áttetsző vázaikon belül fotoszintetizáló kovaalgák (diatómák) éltek, szimbiózisban a gazdaszervezettel. Ennek a kölcsönösen pozitív kapcsolatnak a lényege, hogy a váz védelmet nyújtott az algáknak, „ők” pedig tápanyagokkal látták el a nummuliteszt. Képletesen szólva: olyan ez, mint egy kis üvegház, amiben ezek az élőlények saját kis algakertet nevelgettek. Ennek köszönhetően olyan tápanyagszegény környezetben is el tudtak szaporodni, ahol a fényen kívül szinte semmi más nem állt rendelkezésre. Nem csoda, hogy az 55–35 millió évvel ezelőtt lerakódott, tengeri eredetű rétegekben, a geológusok által „nummuliteszes mészkőnek” nevezett kőzetben gyakran kőzetalkotó mennyiségben fordulnak elő, nemcsak hazánkban, de az egész mediterráneumi térségben. Tömeges felhalmozódásuk miatt a francia geológusok a 66–23 millió évvel ezelőtti földtörténeti időszakot, a paleogént nummulitikumnak is nevezik.
A legendás ősmaradvány: „Szent László pénze” és a piramisok építőköve
Az sem meglepő, hogy egy ilyen gyakori ősmaradványról a legelső feljegyzés egészen az i. e. 5. századból származik. Hérodotosz, görög történetíró egyiptomi utazásai során észrevette, hogy a gízai piramisok, sőt a nagy szfinx is olyan kőből épült fel, amely telis-tele van apró nummuliteszekkel. Úgy gondolta, hogy az építőelemekből azok a megkövesedett lencsék peregnek ki, amiket egykor a piramis-építő rabszolgák hullajtottak el maguk után. De tévedett, hiszen maga a kőzet, ami az építőkövek anyagát adja, szinte kizárólag ezeknek az egysejtűeknek a vázából épül fel, és jóval idősebb a piramisoknál: kb. 40 millió éves!
De nem ez az egyetlen legenda, ami a nummuliteszekhez kötődik. Hazánkban a népi hagyomány legtöbbször Szent László pénzeként vagy kunok aranyaként emlegeti ezeket a maradványokat. Erről a mondáról az első írásos emlék 1499-ből Temesvári Pelbárt tollából származik, és latin nyelven íródott. A történet szerint, amikor Szent László király vitézeivel üldözőbe vette a kunokat, azok aranypénzeket szórtak maguk mögé, hogy megtévesszék a magyarokat és elmenekülhessenek. Szent László ezt látva az éghez fohászkodott, és a pénzek nyomban kővé változtak, így a csata végül győzelemmel zárult. Egy másik változat szerint, amikor a besenyők üldözték Szent Lászlót, a király aranyakat szórt maga mögé, bízva
üldözői kapzsiságában. Számítása bevált, és vitézeivel együtt sikeresen megmenekült. A pénzek azonban az ellenség nagy bánatára kővé változtak. A Bakonyban mondhatni egész hegyek épülnek fel nummuliteszekből. Ezt jól tükrözi, hogy ezekről a maradványokról kapta a nevét Pénzesgyőr és az előbbi mondához kapcsolódóan Bakonyszentlászló község is.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
