Európában a Fekete-tenger vidékén 1932-ben jelent meg, Olaszországban a Pó-alföld rizsföldjein pedig 1985-ben észlelték először. Hazánkban elsőként 1990-ben figyelték meg a Hortobágy-Berettyó folyó partján, Ecsegfalva közelében. Később előkerült a Tiszántúl rizsföldjeiről is, Kisújszállás, Karcag, Csárdaszállás és Ecsegfalva határában. Bizonytalan, régebbi előfordulása ismeretes még Túrkeve és Nádudvar határából is.

Az indiánrizs (Zizania aquatica)-ültetvényeket kedveli, ahol alapvetően mélyebb vízben, a táblák szélén fordul elő. Ha az indiánrizs egy-egy nagyobb foltban nem kel ki, a rizsjácint állománya – mint képeinken is – tömegessé válik. Július–augusztusban virágzik, dekoratív, kék virágairól könnyen felismerhetjük.

Levelei szív alakúak, fényesek. A hajtásai szivacsos felépítésűek, sok levegőt tartalmaznak, melynek segítségével a vízen lebegő állományokat alkot. Trópusi országokban a vizes-élőhelyeken már az irtásáról is gondoskodni kell, mert a vizet leárnyékolva oxigénhiányos állapotot idézhet elő.

A kék rizsjácint mágnesként vonzza a rovarokat

Fotó: Jakab Gusztáv

Rejtélyes érkezés

A kék rizsjácint hazánkba kerülésének útja igencsak rejtélyes. A rizsföldeken táplálkozó vízimadarak segítenek a rizsgyomok helyi szétterjedésében, és a vonulás során akár nagyobb távolságokra is képesek a madarak a gyommagvakat elszállítani. Legközelebbi, olaszországi termőhelyét figyelembe véve azonban ez komoly távolságot jelentene Magyarországig.

Kisújszállási tömeges inváziója azt sejteti, hogy a rizsjácint betelepülése másképp történt.

Valószínűbb, hogy az ember hurcolta be az indiánrizs-vetőmaggal a területre. Ebben viszont az a furcsa, hogy az indiánrizs vetőmagját az USA-ból hozták Magyarországra 1988-ban, tehát amerikai „kitérővel” érkezhetett hozzánk a növény. Biztosan nem tudhatjuk. Jelenlegi előfordulása hazai természetes vizeinkben nem okoz problémát, de a globális klímaváltozás hatására ez gyökeresen megváltozhat. Az enyhébb telek kedvezhetnek a faj további elterjedésének az agrárterületeken kívül is.