A holdfogyatkozásnak négy különböző típusa létezik, attól függően, hogy égi kísérőnk a Föld árnyékkúpját hol metszi 29,5 napos pálya menti mozgása során. A legtöbb esetben persze elkerüli azt – ekkor látunk mi, földi szemlélők teliholdat. De átlagosan évente két-három alkalommal a Föld árnyékkúpja és a telihold egymásra talál.

Fogyatkozás-variációk

Előfordulhat, hogy a Hold csak a félárnyékos részt érinti, ezt nevezzük „részleges penumbrális”, vagyis részleges félárnyékos fogyatkozásnak. Ez a jelenség viszont szinte észrevehetetlen.

Ha a Hold teljes terjedelmével áthalad a félárnyékos részen, de a teljes árnyék határát nem érinti, az a „teljes penumbrális fogyatkozás”. Ilyenkor égi kísérőnk egyik fele világosabbnak mutatkozik, a másik sötétebbnek.

A leglátványosabbnak tartott események a teljes holdfogyatkozások, melyek során a Hold először a félárnyék, majd a teljes árnyék határán is áthaladva halvány, derengő, vörös korongként 1-2 órát tölt az umbrában, vagyis a Föld teljes árnyékában. Ekkor a Hold bármely Föld felőli pontján állva a teljes napfogyatkozás csodálatos látványában lehet részünk!

Vannak olyan esetek is, amikor a Hold áthalad ugyan a félárnyékos részen, de csak részben jut el a teljes árnyékba. Ez a jelenség a részleges holdfogyatkozás, ami a fotográfia szempontjából nagyon érdekes tud lenni – mégpedig egy egészen szokatlan, a fogyatkozásoktól igencsak független dolog miatt.

Burgonyán vagy gömbön élünk?

Az ókori természetfilozófia nagy alakja, a modern kori tudományok ősatyja, a Kr. e. 4. században élt Arisztotelész életadó bolygónk, a Föld alakjával kapcsolatosan meglepően erős bizonyítékra lelt a holdfogyatkozásban.

A hajósok már nagyon korán, az ókori Egyiptomban is megfigyelték, hogy az észak–déli irányvonalban haladáskor a csillagok delelési magassága megváltozik, miközben adott földrajzi helyről azonos marad.

A későbbi ókori görög filozófusok számára e megfigyelések egyértelmű bizonyítékai voltak annak, hogy a Föld nem lehet lapos, ám kezdetben mégsem voltak képesek teljes bizonyossággal meghatározni bolygónk alakját. Nem tudták ugyanis eldönteni, hogy a tengerészek megfigyelte görbület lokális-e vagy globális. Elképzelhetőnek tartották, hogy a Föld gömb alakú, mint a többi égitest, de nem zárhatták ki, hogy egy összetett formájú képződmény lokális domborulatán élünk – mint bogarak egy óriási burgonyán.

Ekkor jött Arisztotelész, aki megdönthetetlen bizonyítékkal állt elő a Föld alakjáról.

A filozófus-tudós tisztában volt azzal, hogy a Föld gömb-mivoltát legtöbbször a Hold gömbölyűségével indokolták csillagászkollégái, de ő nemcsak a Hold, hanem a holdfogyatkozások megfigyeléséből indult ki. A korszakban már ismert volt a fogyatkozás oka, vagyis Arisztotelész tudta, hogy az esemény közben a Föld árnyéka vetül a Holdra. Fennállt a lehetőség, hogy az eltérő holdfogyatkozások alkalmával eltérő árnyékperemet vető Föld összetett alakját is meg tudják majd rajzolni, vagyis adott esetben feltérképezik a saját felszínéről láthatatlan „burgonyát”. Arisztotelész azonban minden fogyatkozásnál ugyanazt a körívet ismerte fel a földárnyék-peremen: csak egyetlen mértani test vet minden irányból kör alakú árnyékot – a gömb. Következésképpen a Föld gömb alakú: e felismerésével lehetőséget adott az őt követőknek, hogy a Föld átmérőjét, azaz bolygónk méretét minél pontosabban meg tudják határozni.

Mozgó vetítővászonra vetítve

Ha részleges holdfogyatkozást figyelünk, tapasztaljuk, hogy a körív alakú Föld-árnyék belemélyed, majd mielőtt teljesen elnyelné kísérőnket, visszahúzódik a Hold-korongról. Ha ekkor fényképfelvételeket készítünk és a köríves árnyékperem mentén későbbi utómunkával összeillesztjük őket, a Föld vetületének jókora részét kapjuk meg.

A végső képet szemlélve agyunkat már nem is lehet becsapni: szemünk az árnyékkorong hiányzó részét akarva-akaratlan körré egészíti ki, ami nem más, mint közel gömbölyű Földünk a Holdra mint mozgó vetítővászonra rajzolt képe.