Pasubio – A hegy halála
Az útonálló nem tágított! Háton feküdtem, gigámat tapodta a bakancsa, s közben tajtékozva ordítozott: „Basta! Basta!”. Bár erős oxigénhiánnyal küzdöttem, mégis kísérletet tettem valamiféle jelzésre, hogy társa ne nyomja ki üvegfecskendőm tartalmát az orra alá meg véletlenül a cigarettájára, hiszen akkor fáklyává alakult volna a feje...
A fecskendőt a kezemből csavarták ki, amikor sunyin hátulról rám támadtak, s levertek a földre...
Kétségtelen, ellankadt a figyelmem. Gonosz éjszaka állt mögöttem, késő éjjel találtam végre egy nyugodt helyet a hóban, ahol fel tudtam verni a sátram. Szeptember végén 2000 méter feletti hegyekben kockázatos mótorkerékpárral közlekedni az Alpokban! Nem voltam büszke elgémberedett, kékülő ujjaimra.
A hatalom természete
Reggel hátizsákomból – mint hálózsákból – bénán előbújtam, lehántottam magamról az előző este kukázott sajtótermékeket, majd kikapartam magam a hóból, s nekiláttam, hogy 75 éves, az előző hónapokban a Szaharában erősen lehasznált mótoromat komoly érzelmi és fizikai ráhatással üzembe helyezzem. Szándékosan nagyon alacsonyra állítottam be a mótor compressióját, részben hogy bírja az afrikai benzinpótló anyagokat, részben pedig féltettem főtengely-csapágyazásomat, melyet a gyári megoldásnál ugyan erősebbre készítettem, de nem próbáltam ki.
Épp ezért egy könnyű szénhidrogén-beöntéssel – azaz praktikusan injekcióval – indítottam kínos helyzetekben a mótort. Bal kezemmel lenyomtam a kupplungkar alatti hengerfej-szelep emeltyűjét, s nagy szisszenéssel átöblítettem a hengereket. Másik kezemben – hasonlóan egy jattolatlan SZTK-s orvoshoz – a fecskendőből az ég felé lövellve eltávolítottam a levegőt.
Ám tévesnek bizonyult meggyőződésem, hogy teljesen vírusmentes, picinyke hadiutakon el tudok jutni a Bóden-tótól a Pasubióig. Valahonnan rendőrjárőrök keveredtek elő, s mozdulatomat látva hátulról rám vetették magukat. Azt hitték, droghasználó vagyok! Hosszú, rendőrnyelv-alapú diskurzus kezdődött, a klasszikus internacionális kánon pontjai szerint: időhúzásra gyúrva, pót„bírság”-ürügyekkel (mutassam meg az M40-es aczél rohamsisakom műbizonylatát 1940-ből stb.) tört angol nyelven. Végre belátták, hogy nem magamat tunningolom extasival, hanem a gépemet, meg amúgy az autópályán tovasuhanó zsíros ügyfelekkel azonos idő alatt sokkal nagyobb üzleti forgalmat tudtak volna bonyolítani. Talán valamiféle szinpátiát is sikerült kicsikarnom belőlük... Kaptam egy kis ízelítőt a hatalom természetéből – erről is szól írásom.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek