Termékeny törmelék – landart a szőlőben (is)

Hűvös az este a szeles sziget egy eredeti, sok száz éves, kőből rakott földműveskunyhójában. A hálóban egyre az jár a fejemben, vajon hogyan élt és aludt itt – mondjuk, úgy 300 éve – egy kanáriócsalád? Hogyan próbáltak megélni ezen a sivárnak tűnő, vulkanikus törmeléken és szoronghattak a kalóztámadásoktól? Vajon hová menekülhettek? A válaszokért be kell járni a környéket.

Már a szomszédságban látni a szépen gondozott, dúsan növő februári zöldborsóágyásokat és paradicsombokrokat. Nem egészen értem, hogy a csupasz, száraz salakon mindez hogyan lehetséges, de a hajnali pára és a vulkanikus alapanyag gazdag ásványianyag-tartalma is sejteti, hogy nem paranormális jelenségek tanúi vagyunk. A hegyoldalakon foltokban növő euforbiákat követve kisebb völgyekbe jutunk, melyek alja kifejezetten zöld, sok helyütt művelt. Ám a nedvességcsapdaként szolgáló mélyedésekben azért nem olyan kilátástalan a helyzet. Annyira nem, hogy a szőlőnek oly kedvező vulkanikus talajon világhíres borászatok létesültek.

Fotó: Nagy Éva Johanna
Szőlészet-művészet - Először azt gondoltam, egy hatalmas landart-művet nézek. Talán egy lelkes Andy Goldsworthy-tanítványét. Ám gyorsan kiderült, itt a gazdák a környezettől tanulták el a forma és funkció együttes hatékonyságát

Lanzarote vulkánjai az 1730-as években újból életre kelve, robbanásokkal kísért kitörések közepette vastag hamuval és salakkal borították be a korábban kialakított művelt területeket.

Ez elsőre súlyos katasztrófának tűnt a szigetlakók számára, ám hamarosan világossá vált, hogy a tápanyagokban bővelkedő vulkáni váztalaj kifejezetten ideális egyes növények termesztéséhez.

Szivacsos, porózus szerkezete hamar magába szívja, de meg is tartja a nedvességet. A salak után felhalmozódott, finomabb szerkezetű hamu pedig jó szigetelőrétegként szolgál: a párolgás lassítása mellett kiegyenlíti a nappalok és éjjelek közti hőkülönbséget, ezzel temperáltabb körülményekhez segíti a növényeket.

Ezek a feltételek számos itteni szőlőfajta számára ideálisnak bizonyultak. Mindemellett pedig az Atlanti-óceán felől érkező, kitartó, hűvös szelek és a nappalok melege megadja számukra azt a léghőmérsékleti változékonyságot, ami a borszőlők számára szükséges a gyümölcssavasság és a cukortartalom megfelelő egyensúlyának biztosításához. Ma a Kanári-szigetek legismertebb fajtája a malváziaszőlő, ezzel dolgoznak Lanzarote legnagyobb borászatai, az El Grifo és a La Geria is.

Fotó: Diegyms ®shutterstock

A szép, egyenes sorokba rendezett szőlőtőkéket itt kár keresni – izgalmas, kör alakú mélyedésekben bújnak meg a növények. Így az állandó széltől védve, a Nap sugarait parabolaként gyűjtő felület hosszabb ideig megtarthatja a hőt, és melengetheti a szőlőnövényt az éjjel hűvösében.

Ráadásul így hajnalban nagyobb felületen csapódhat le a pára, amelynek nedvessége biztosan nem szivárog el haszontalan irányokba, csakis a növény felé, és a szélvédett helyen a párolgás is lassabb.

A növények elrendezése mellett, a borászati épületek látványa is harmonikus, megnyugvást ad a szemnek. Nem csoda, hiszen César Manrique keze van a dologban...

Fotó: Nagy Éva Johanna
Földszínek - A környezetben és a településeken ritmikusan ismétlődő barna, kék, zöld és fehér harmóniát ad a sziget látványának

Manrique, a természet fenegyereke

Az 1919-ben született Manrique igazi lanzaroteño (tősgyökeres lanzarotei lakos), a sziget megóvója, tájépítészeti és építészeti rocksztárja. Képzőművészeti tanulmányai után Picasso és Matisse kortársaként az Egyesült Államokban vált ismertté, ahol rajongói közt tudhatta például Nelson Rockefellert, kiállítóhelye pedig a New York-i Guggenheim Múzeum volt. Ebből a közegből vágyott haza, az általa „a világ legszebb helyének” tartott Lanzarotéra. Ám, látva a manhattani felhőkarcoló-dzsungelt, a spanyolországi nyaralóhelyeken sokasodó hoteltömböket, a tömegturizmussal járó városias „fejlesztéseket”, elborzadt, majd befolyását felhasználva sikerrel megálljt tudott parancsolni ezeknek szeretett szigetén. Így lehet Lanzarote ma is kifejezetten emberléptékű, nyugalmat árasztó hely.

Manrique Lanzarotéban egy hatalmas természetes vásznat látott, melybe az embert beleillesztette, nem felülről helyezte rá.

Előbbre való szempont volt számára a természetes közeg megtartása és hangsúlyos a természettel való együttélés. A sziget belseje sivatagos? Alakítsunk ki egy kaktuszmúzeumot! Csak helyben megtalálható építőanyagokkal, színekkel. A prímet vigye csak a növényzet, annál tökéletesebbet úgysem alkothatunk.

Fotó: Jef Wodniack ®Shutterstock
Vulkánház - Mi, emberek, az egész része vagyunk, nem felette állók. Ezt is megfogalmazza Manrique építészete. Saját házát durva földmunka és bontás nélkül illesztette be a vulkáni környezetbe

A Timanfaya Nemzeti Park látogatóközpontját vulkáni kiemelkedésre kellene helyezni? Építsünk kráter formájú épületeket! A sziget fő színei az ég és a tenger kékje, a növényzet zöldje, a hullámok fehér habjai, a föld barnája. A házak legyenek fehérre meszelve, barna kőburkolatú épületrészekkel, zöld és kék famunkákkal!

Manrique saját házát is ezzel a tájszemlélettel építette meg. 3000 m2-es otthonát olyan vulkanikus környezetbe helyezte, ahol a munkálatok során nem zajlott semmilyen tereprendezés.

A befoglaló környezet változatlan maradt, ebbe illesztette otthonát. Így a felső szinten a hagyományos, fehér lanzarotei építkezési mintát követte, mégpedig úgy, hogy a sziget tágasságát is beengedte a házba – széles ablakok, nagy terek és mennyezeti világítóablakok építésével.

Az alsó szint szobái természetes, felszín alatti lávabuborékok és azokat összekötő lávaalagutak, melyek a művész 1992-es halála után már nem lakóterekként, hanem kiállítótermekként hasznosulnak.

Fotó: NICOLA MESSANA PHOTOS ®Shutterstock
Manrique-hatás - A helyi turizmus egyik vonzerejévé vált a természetközeli építkezési stílus

Miért jó a tetves kaktusz? Egy nemzeti park, ahová belépni tilos? Miért nincsenek magas házak és városi forgalom Lanzarotén? Olvasson tovább a nyomtatott magazinban!