Cholnokyt mestere, Lóczy Lajos lelkesítette fel, hogy példáját követve ő is menjen Kelet-Ázsiába tanulmányútra. Feladatát is meghatározta: tegyen kirándulásokat Sanghaj környékén, és tanulmányozza a Jangce és a Sárga-folyó mederváltozásait. Cholnoky kalandvágyó lelkében „azonban sokkal nagyobb tervek kalimpáltak: …csak jussak ki egyszer Sang-haiba – írja Életem, utazásaim, kalandjaim című visszaemlékezésében –, majd kitalálok valamit, hogy sokkal nagyobb utakat tehessek meg.”
Cholnoky útjának legelső, Budapesttől Sanghajig tartó szakasza közel két hónapba telt. A Magyar Földrajzi Múzeumban őrzött kéziratos naplójában 34 oldalt töltenek meg a kiutazás eseményei, megfigyelései, ugyanakkor levelezése is bőséges forrást kínál: például a menyasszonyához ezen időszakban írt levelei közül négy levél és három levelezőlap is bekerült a múzeum gyűjteményébe. A bőséges élményanyagból néhány olyat emeltünk ki, ami a nagyközönségnek szánt írásaiból kimaradt, vagy azokat naplójában, leveleiben személyesebb hangon kommentálta.
A 26 éves Cholnoky 1896. november 21-én utazott el Budapestről Veszprémbe, hogy a nagy út előtt még néhány napot családja körében töltsön, majd Apátiba ment, hogy menyasszonyától, Barrois Petronellától (Nellitől) is búcsút vegyen. Innen november 29-én indult tovább Zágrábba, majd másnap Fiumébe. December 2-án kora reggel ült vonatra Trieszt felé. Érkezését követően délután ügyeket intézett: kiváltotta a leveleit és a csomagját, amit még Budapesten adott fel; orvosságokat vásárolt, valamint 500 szivart; pénzt váltott, és megvette a hajójegyét. Másnap, december 3-án, 1 órakor futott ki vele a 4000 tonnás, háromárbócos Imperator, hogy elvigye Bombayig. „A tenger, mint írásomról láthatod, nagyon nyugtalan – írja Nellinek a Földközi-tenger közepéről –, tegnap este gyönyörű zivatar vonult el fejünk felett, a hullámok keresztül jártak a hajón, mindenki tengeri beteg volt a II. osztályon, csak egy angol pap és én álltunk kinn a fedélzeten, gyönyörködve a remek zivatarban s a hullámok járásában… Most mindig ezzel az angol pappal vagyok, sokat tanulok tőle, igen szíves ember és valósággal tanít angolul. Igen lekötelez vele, mert hozzá szokik a fülem ahhoz a gyalázatos kiejtéshez, amivel egy ilyen tőről metszett angol ejti kétségbe a jóízlésűeket.”
December 7-én napnyugtára értek Port Szaídba. „Kinn a parton azonnal csatlakoztam Bucher úrhoz, akinek ajánló levele volt a német konzulhoz és így kapott egy scheriffet vezetőnek – írja naplójában. – Ez a scheriff egy fél arab, fél núbiai alak volt, tengerzöld ruhában, csúnya arcczal, de igen jól beszélt németül, angolul, francziául sőt még nehány szót magyarul is, miután volt Magyarországon. Először is egy czukrászdába mentünk, ott Wisky-t ittunk, azután egy II. rendű kávéházba echt [valódi] arab kávéra, mely igazán jó volt, azután sörházba, melynek tulajdonosa egy berlini német, itt levelező lapokat írtam.” A Nellinek küldött lapon így vall az eseményekről: „Jelenleg egy becsületes berlini német sörházában ülünk, muszáj sört innom diplomatiából.” A jó kávé és a sör ellenére maga a város nem nyűgözte le: „Az egész Port-Said olyan benyomást kelt, mint valami Ős-Budavára a milleniumi kiállításon – folytatja naplóbejegyzését –, minden az idegen látogatókra van alapítva, semmi sem látszik solidnak [megbízhatónak].”
December 8-án késő este értek Szuez elé. 13-án elhagyták a Vörös-tengert, és 11 órakor horgonyt vetettek Áden kikötőjében. Másnap kora hajnalban indultak tovább Bombay felé, amit 19-én értek el. A városban épp pestis tombolt:
„Az újságok szerint 70-80 ember hal meg naponkint, de mint idevalóktól tudom, a valóságos halálozás sokkal nagyobb”, erre utalt „a szokatlanul sok máglya” is.
Mivel az Imperator csak Bombayig ment, itt át kellett költöznie a jóval kisebb és rozogább Medusára, ami 21-én indult Sanghajba.
Srí Lankát „az elmúló évvel” hagyták maguk mögött, Szingapúrt 1897. január 9-én érték el. „Azonnal bementünk a városba, még pedig a jinriksa strike [riksa sztrájk] miatt gyalog, roppant melegben. Beültünk az Adelphi hotelbe csapról mért jó sört inni” – jegyzi fel naplójába. A sör ellenére ez a város is csalódás volt számára: „Singaporeból tegnap reggel indultunk el s végre a hátunk mögött van – írja Nellinek. – Semmi nézni való sincs rajta, unalmas, roppant meleg és nedves város. …igazán kínlódás volt a kabinban aludni millió szúnyog, óriási hőség és gőzölgő nedvesség között.” A meleg mellett azonban más is gyötörte: „…talán most jobban is elővett a honvágy mint máskor – panaszolja. – Az utazás már nem igen nyújt újat, alig várom, hogy a szárazon legyek, mert ámbár a szárazon való utazás több nélkülözéssel jár, mint ez a hajón való; de nekem legnagyobb szenvedés az, ha valamit unok s különösen most nem szeretem, ha ez a tisztelt »unalom« uraság tiszteletét teszi nálam, mert olyankor sok keserű gondolat támad az ember fejében, pedig nekem nem szabad elkedvetlenedni… Nem szabad ám nagyon arra gondolnom, hogy már 1½ hónapja nem tudom, mi történt otthon…”
Hongkongot január 18-án érték el: „…most délben vetettünk horgonyt Hong-Kong kikötőjében s ámbár nem hullámzik a víz, mégis infámis [gyalázatos] az írásom, mert a kezem megdermedt, képzeld! a hidegtől – folytatja Nellinek írt levelét. – Itt a forró égöv alatt olyan kutya hideg van (reggel csak +6° Celsius volt) s ammellett testünk is elkényesedett a sok melegtől, denique [szóval] a kezem meg van dermedve.” Egyik útitársával, a Japánba tartó Kemény Andor báróval felmentek a hongkongi hegytetőre „a siklóval” (Peak Tram). „Fenn a tetőn először az árbócz felé mentünk, ahonnan a hajókat jelzik a városnak, mindig az illető hajó nemzeti zászlóját felvonva – írja naplójában. – Nem mertük nagyon megközelíteni, mert tegnap mondták, hogy nehány hajótisztet elfogtak spionképen [kémkedésért], mert ott találták, ahol nem szabad járni, de az meg nincs kiírva, hogy meddig szabad… haza jövet, konyakot ittunk, levélpapírt stb. vásároltunk s visszatértünk a hajóra. Du. 4 órakor szedtük fel a horgonyt, a hajó csakhamar elhagyva a kikötőt, bekanyarodott a sziget keleti oldalán lefutó szűk csatornába s nemsokára kinn tánczolt a nyílt tenger magas hullámain.”
Január 24-én reggel érkeztek meg Sanghajba.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
