Bár a nyári, óriás erdőtüzek sok chilei régióhoz hozzátartoznak – ugyanúgy, ahogy a szibériai, nyáron kifejezetten meleg és száraz tajgához is –, a rendkívüli nyári forróság sokkoló következményei messze túlnyúlhatnak e területeken. Kínzó kérdés például, hogy mindez mit okoz az Andok-térség nagyvárosi vízellátásában, vajon mi történik ekkor a magashegységi, vízadó területeken? Képes-e a nagy tengerszint fölötti magasság és az ottani felhőképződés enyhíteni a lenti forróság-aszály együttes következményeit? Már csak ezért is stratégiai jelentőségű az Andok legmagasabb övezetében zajló környezetkutatásunk, ami immár 12 évnyi folyamatos (óránként mért) adatsorral támogatja a kép tisztulását.

Az idei nyár magashegyi munkája ismét gyümölcsöző volt. A magyar–chilei csapat az Ojos del Salado hegyóriás környékének minden mérőhelyszín-adatát le tudta tölteni (4200–6893 méterig), teljes műszercsere történt, nagy mennyiségű kőzetminta érkezett haza a biológiai aktivitás vizsgálatához, a nyáron fellelhető vizek eredetének és korának elemzéséhez is hazajutottak a nem könnyen megszerezhető minták. Sőt még a fagyott aljzat, a permafroszt jegéből is sikerült fúrásokkal mintát venni és még az utolsó (sok ezer évvel ezelőtti) gleccserjelenlét idejét tisztázandó morénaminták is kézre kerültek.

Nedvesség és élet – Friss hó az Ojos del Salado csúcstömbjén. A hóból és jégolvadékból 1000 m-rel lejjebb néhol időszakos patakok jöhetnek létre – de legalábbis víz szivároghat a sivatagi medrek környékén. Ehhez pedig szélsőségtűrő, sőt -kedvelő mikrobiális élet kötődik

Fotó: Iván Levente

A műszeres adatokból azonnal látható, hogy a magashegységi hőmérséklet – az aktív El Niño-időszakkal párhuzamosan – szokatlanul magasra emelkedett az elmúlt év során. És ahogy már tavaly ilyenkor is tapasztaltuk, a rendszerint csontszáraz hegyi nyarakat hóviharok szabdalták. Persze önmagában is érdekesek a meglepően meleg nyarak és a vad viharok (amik a fogyatkozó vízkészleteket korántsem tudják pótolni), de a hegyi munkánk célja a hosszabb távú változások elemzése. Az évtizedes távon már túlnyúló adataink igen szépen mutatják a magashegységi, kiugróan erős melegedést, ami a víztartalékot alkotó jég eltűnéséhez vezet.

Magasan a mélybe – Amit eddig még nem próbáltunk: 5800 m-en a fagyott törmelékaljzatba fúrni, hogy hozzájussunk a több tíz méter vastag jégcement egy részéhez. Ebből aztán megállapíthatjuk a permafroszt felső részét összetartó jég korát. A minták már a laborban vannak!

Fotó: Leél-Őssy Szabolcs