Gyermekkorom erdélyi képe a puha, zöld hegyeken forgó juhnyáj a pásztor és kutyái kíséretében. Sok évvel később, egy kiskunsági területen végzett madármegfigyelés-sorozat során többször szóba elegyedtem a nyájat kísérő pásztorral. Küküllődombóból volt való, ami felelevenítette bennem gyermekkorom emlékét, a juhnyájak és Erdély kapcsolatát. A juhmérés ünnepével azonban csak néhány éve ismerkedtem meg a kalotaszegi Mérában
Egy barátom mutatta 10-15 éve készült képeit és videóit a Mérai-hegyen – azóta már a mennyben – muzsikáló zenészóriásokról: Árusról, Neti Sanyi bácsiról, Czilika Gyuláról, Tóni Rudiról és legényest járókról. Sajnos halogattuk, hogy valamelyik év áprilisában, egy Szent György napjához közel eső hétvégén elmenjünk és részt vegyünk a tavaszi ünnepen. A hagyomány szerint Szent György napján hajtották ki a juhokat a távoli legelőkre, és csak Szent Mihály napján hajtották vissza, de ezt az íratlan szabályt manapság már az ortodox húsvéthoz igazítják.
Tesztlegeltetés indul
A juhmérés Erdély-szerte ismert, de a hozzákapcsolódó ünnep sehol sem volt oly pompás, mint Mérában. A juhok legelőre hajtásának igen fontos, anyagilag is meghatározó, szezonkezdeti lépése, a tejadó képesség felmérése volt. Ehhez az ünnepi hétvége előtt, péntek délután zajlott az „összeverés”, vagyis az egy nyájba tartozó állatok összegyűjtése. A turmának nevezett juhnyáj utcánként állt össze, az ezt alkotó gazdák közösségét pedig társaságnak hívták (például Szász utcai társaság, Nagy utcai társaság).
Az elsőgazda udvarára terelték a juhokat, a juhász (pakulár) és egy segítő megfejte az összeset, hogy az éjszakának üres tőggyel induljanak neki.
Ezzel is igyekeztek biztosítani az egyenlő esélyeket, hiszen az első legeltetés nyomán fejhető tejmennyiség – a társaság szabályainak megfelelően – alapvetően meghatározta a tulajdonos bevételeit a legeltetési időszakban.
Ekkor történt meg az első számlálás is, ami szintén a szabályok tisztaságát erősítette. A juhok jelölése a fülben családonként használt lyukasztóval történt, de később már színes festékekkel jelezték, hogy melyik állat kihez tartozik.
Péntek este került sor a közös kihajtásra. A nyáj őrzését a „kihálók” segítették, akik eleinte csak nagykorúak lehettek, később már 14 évesek is, akiknek fél liter pálinka volt a fizetségük.
Ezalatt az elsőgazda házánál gyűlést tartottak a juhos gazdák. Az összejövetel tárgya a juhmérés menetének és az állatok tartásának megbeszélése, a tej árának meghatározása, a bevételek átbeszélése volt. Ilyenkor egyeztek meg a pásztor bérében, juttatásaiban is.
Kezdetben ez főként terményeket jelentett, búzát, kukoricát, paszulyt, sőt kender is része volt a fizetségnek. Eleinte a hangadók erősen befolyásolták a döntések eredményét, így végül áttértek a szavazásra. A gyűlés végét, amikor mindenben megegyeztek, az „emberek, zárjuk le!” mondat jelentette. Az elsőgazda felesége ekkor friss kenyérrel kínálta a vendégeket, de előkerült az üveg, és nótázásba csapott át a gyűlés, estére már zenész is volt, és ment a táncoltatás.
A döntő tejmérés
Négy idősebb legény bejött a muzsikásokért, és énekelve, nótázva megindultak a távoli nyájhoz, visszahozni az állatokat. Kiérve a hegyen tényleg legényest jártak...
Amikor a nyájat visszaterelték a faluba, a menetet a kihálók vezették, a turma végén pedig a juhászok mentek. A falun végigvonulva a kihálókat és a pakulárokat vízzel locsolták, hogy bőséges eső, jó legelő és bő tejhozam legyen.
Az elsőgazdához beérve a juhokat karámba terelték, onnan mindenki kiválasztotta a saját juhait, és az udvaron elkezdődött a fejés. A fejt tej mennyiségének mindenkinek egész literre kellett kijönnie. Az alapmértékegység a 4 liter tej, vagyis az „egy té”. Amennyiben híja volt a liternek, a társaságtól tejet kellett vásárolni kiegészítésre.
Az utolsóként befejezett fejés után indult a tejmérés, vagyis hogy kinek az állatai mennyi tejet adtak e mintanapon. Ez alapján állították fel a rendet: mindenki megkapta a „jogát”, mikor következik, melyik napokon és mennyi tejet, túrót, sajtot kap az év során a fejt tejmennyiségért cserébe.
Maga az ünnepi, mérési tej jobbára a pásztor vagy az elsőgazda bére volt, de ha a társaság úgy egyezett meg, akkor eladták, és ez is a társaság bevételeit növelte.
Az ünnep jelentős mozzanata az ekkor fejt tej átadása a pásztornak. A menet élén viseletes fiatalasszonyok vitték a tejet, mögöttük összefogódzva, énekelve jöttek a férfiak, majd a zenészek. Mivel a Szász utcai pásztor a Nagy utcán lakott, így ha a két társaság találkozott, ott beindult a mulatság, a zene és a tánc. A pásztor felesége pedig kaláccsal és pálinkával kínálta a menetet. A pásztor házától vissza az elsőgazda udvarához szintén énekelve vonultak, majd táncba kezdtek. Mindenki táncolt, még az öregek is – ez volt az év során az egyetlen ilyen alkalom.
Milyen jövőre számíthatnak a mérai pásztorok? Lapozd fel A Földgömb 2026/május–júniusi nyomtatott lapszámát!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
