A KIS-SÁRRÉT – Újjáéledő mocsárvilág
Az Alföld peremén, az Erdélyi-középhegyvidék lábánál a Kis-Sárrét őrzi a Tiszántúl egykor kiterjedt mocsár - világának emlékét. A trianoni döntést követően elszigetelődött vidéken az egyedüli kitörést a természeti adottságok bölcs használata jelentheti…
Az Alföld egykor bővelkedett vizes élőhelyekben. Egyes becslések szerint a vízjárta és vízborította területek kiterjedése az ármentesítések és lecsapolások előtt elérhette a 20 000 km2-t. Az árterek mentén, a süllyedékekben, az egykori, elhagyott folyómedrekben és a nagy tavak partján kiterjedt mocsarak és lápok alakultak ki. A magyar nyelv a tőzeges és iszapos talajú, vizes élőhelyeket bereknek, hanynak, turjánnak, sárrétnek, mocsárnak, lápnak vagy egyszerűen rétnek nevezi. A Kis-Sárrét a Körösök süllyedő medencéjében alakult ki, területét elsősorban folyóvízi üledékek töltötték fel, főképp ártéri iszap és agyag. A vidék annak ellenére, hogy az elmúlt 150 év vízrendezéseit követően felszíne és élővilága is átalakult, a lecsapolás dacára még napjainkban is őrzi az egykori vadvízország emlékét, az utóbbi évek természetvédelmi beavatkozásai nyomán pedig feléledni látszik az egykori mocsárvilág!
Zsugorodó vadvízország
A Sebes- és Fekete-Körös között húzódó területen egykor négy vízfolyás, a Gyepes, a Köles-ér, a Fényes- ér és a Korhány kanyargott. A vízszabályozások előtt a síkvidéket erek szőtték át, melyek között lefolyástalan mocsarak, erdősült szárazulatok és szikes puszták húzódtak. A Kis-Sárrét peremén falvak sorakoztak, a magasabb hátakat pedig – a minden kori vízelöntéshez igazodva – már évezredek óta művelték.
A szabályozás előtt a Sebes-Körös gyakran elárasztotta a vidéket. A mocsárvilág az itt élő lakosságnak megélhetést biztosított, veszély esetén pedig menedéket jelentett. A táj növényzetéről pontos képet rajzolt Borbás Vince botanikus, aki a lecsapolás előtt az utolsó pillanatban járhatta be a Sárrétek mocsarait: „Másrészről e vidék, ha a szántásvetés nem bolygatná, egészen a hegyek vegetációjának tarka leplébe öltözködnék. A Sebes-Körös a hegyes vidékről számos hegyi növény magvait sodorja magával. Ily módon helyenként egész hegyi vegetáció díszlik.” Mind közül talán a legkülönlegesebb a Körösújfalu közelében fekvő Kót- és Irázpuszta háborítatlan lápvilága volt. Az áthatolhatatlan nádasok belsejében ingólápok és zsombékosok rejtőztek. A tőzeges nádasokban tőzegpáfrány, nádi boglárka és mocsári füzike élt. A lápréteken gyapjúsás, tőzegboglár, mocsári gólyahír és mocsári nőszőfű virított. A vizek partján gyilkos csomorika és mocsári aggófű nőtt. Néhány évvel Borbás útját követően azonban valamennyi eltűnt e vidékről…
A Körösök szabályozása gyökeresen átformálta a Kis-Sárrét képét. A hajdan vízzel teli, ősi medrek kiszáradtak, és ezzel a lápok és mocsarak vízutánpótlása is elapadt. A tőzeges lápok talaja kiszáradt, a lápi növényzet megsemmisült, csak néhány képviselője maradt meg a vízfolyások partján és a Kis-Sárrét peremén elhelyezkedő mocsarakban. Később az időszakosan vízborította laposok is kiszáradtak, a szikes területek kiterjedése megnőtt, a szántóföldek részaránya viszont egyre jelentősebbé vált.
Még szembetűnőbb változást hozott a halastavak építése, melyhez 1909-ben kezdtek hozzá, és 1961-ben a Begécsi-tavak kialakításával fejeztek be. A Biharugrai-halastórendszer 2000 hektáros vízfelületével jelenleg hazánk második legnagyobbja e kategóriában. A halastavak megítélése ökológiai szempontból kifejezetten ellentmondásos. Kiépülésükkel értékes szikes gyepek és mocsarak semmisültek meg, másrészt azonban a kialakult mesterséges vizes élőhelyeken a madárvilág kiváló pihenő és táplálkozóhelyet talált. Nem véletlen, hogy a halastavak és néhány környező puszta 1997 óta szerepel a „Nemzetközi Jelentőségű Vadvizek Jegyzékében”, közismertebb nevén a ramsari egyezményben.
Rétek, szigetek, kotymányok
A Kis-Sárrét a Tiszántúl egyik legváltozatosabb tája, ahol az Alföld fátlan szikesei és löszpusztái az Erdélyi-középhegyvidék lábától leereszkedő erdőkkel összefonódnak. A felszínt a hajdani Sárrét mocsarainak maradványai teszik változatosabbá. Ezt a már önmagában is változatos képet az élővilág erdélyi kapcsolatai tovább színesítik.
A Biharugrai-halastavak szomszédságában maradt fenn a Kis-Sárrét vadvízországának két utolsó hírmondója, az Ugrai-rét és a Szőrét. Előbbi túlnyomó részét nádasok és rekettyefüzes mocsárerdők borítják, de a megközelíthetetlen belső területeken barna vizű tavak is rejtőznek. Itt él a kolokán, mely kezdetben legyökerező, majd később a felszínen úszó hínárnövény. A Berettyó–Körös-vidéken valamikor igen elterjedt volt, ma már csak a Kis-Sárréten él. Tömegesen nyílnak az orchideák: májusban a pompás kosbor és a hússzínű ujjaskosbor virágzik a mocsárréteken. Az áthatolhatatlan nádasok belsejében kanalas gémek fészkelőtelepe alakult ki, de újabban batla és kis kárókatona is fészkel a lápon. A mocsarak vizének gyakori hala a réti csík...
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
