HÚSVÉT, SZIGET, FELTÁMADÁS

Kozmikus időutazásunkat folytatva, induljunk vissza a Föld felé, és álljunk meg 291 évvel ezelőtt! Azt látjuk, hogy Rapa Nui mellett megáll egy európai hajó, amelynek holland kapitánya, Jacob Roggeveen azt írja a hajónaplóba, hogy mivel pont húsvétvasárnap talált rá erre az ”ismeretlen” földre, azt Húsvét-szigetnek nevezi el. 1722-ben tehát átkeresztelték a szigetet, ami nemcsak távoli volt, de kopár és elhagyatott is.

MOAI-K – A Húsvét-szigetet világhírűvé tevő szoboróriások

FOTÓ: ©ISTOCKPHOTO

Tündöklés és végzet

Ismeretlennek viszont egyáltalán nem lehetett nevezni. Polinézia felől az első hajósok i. sz. 400-ban szálltak itt partra. Vitorlával felszerelt, fatörzsből kivájt kenukból összeállított, óceánjáró katamaránokon érkeztek, és azt, hogy pontosan miként neveztékők a szigetet, mára csak sejteni lehet – egyesek szerint Rapa volt a neve, vagyis a Világ Köldöke polinéz nyelven. Hamarosan virágzó kultúra alakult ki, amelynek számtalan emléke maradt fenn: a hatalmas, vulkáni sziklákból kifaragott, robusztus moaiktól a finoman megmunkált, csodálatra méltó fafaragványokig.

WITU – szigetlakók a malasfából készült szigonypuskával

Fotó: Dombovári Tibor

Egy különleges kultúra enyészett el abban a hatalmas tűzben, amitűr- és időutazásunk során láthattunk, és vele együtt eltűntek azok az erdők is, amik a Húsvét-szigetet évezredeken át borították. A sziget bennszülött, azaz máshol elő nem forduló fáinak egyike a toromiro volt, történetünk főszereplője. A pillangósvirágúakhoz tartozó fa nem nőtt magasra, de szinte mindenütt megélt, és elterjedt a földdarabon. Kemény fájából a szigetlakók előszeretettel készítettek faragványokat.

Az erdők pusztulásával a húsvét-szigeti civilizáció összeomlott. Néhány toromirofa átvészelte ugyan a tűzvészt, és akár újra beerdősíthette volna a szigetet, csakhogy Polinéziából a hajósok egykor patkányokat is hoztak magukkal. Ezek pedig oly szorgalmasan rágcsálták a megmaradt fák magvait, hogy a toromiro egyre ritkább lett, a belőle készült faragványok pedig a feledés homályába vesztek.

A toromiro útra kel…

Folytassuk az űrutazást, és ugorjunk még 52 évet! 1774. Cook kapitány második földkerülő expedíciója során, március 14-én köt ki a Húsvét-szigetnél. Nem érzi jól magát, nem száll partra, és naplójába sem jegyez le semmi érdemlegeset. Utazik azonban a hajón két német, Johann Forster és a fia, Georg, akik az expedíció megbízott természettudósaiként gyorsan gyűjteni kezdik a szigeten található növényeket. Így kerül Cook hajójára egy toromirofa példánya, amit gondosan kiszárítva és lepréselve azóta is a londoni Natural History Museum (Természettudományi Múzeum) her báriumábanőriznek.

De nem ez volt az egyetlen toromirodarab, ami akkor elhagyta a szigetet! Amikor Cook felvonta a horgonyt, ott volt a hajón több különleges szobor is. Ezeket egy Mahine nevű, Tahitiről származó ifjú gyűjtötte, aki még a nagy felfedező előző expedícióján csatlakozott Cookhoz. A tolmácsnak a Húsvét-szigeten nagy hasznát vették: a szigetlakók 80%-ban ugyanazt a nyelvet beszélték, mint Mahine. A fiú tudta, hogy nemsokára Tahitin lesznek, és a rokonai bizonyára sok ajándékra számítanak majd. A szigetlakók által felajánlott szuvenírek közül a szobrok tetszettek neki leginkább, és több darabot meg is vásárolt belőlük. Az európaiakat nem érdekelték a primitív alkotások, és csak Johann Forster és fia precizitásának köszönhetjük, hogy útleírásukban szót ejtettek a „jól csiszolt, sűrűn erezett, sötétbarna színű fából készült” tárgyakról, amiket Mahine magához vett. Miután a Húsvétszigetről Tahitire kerültek, a toromirofa szobrok nem mozdultak. Egy ideig…