Az egyik tajvani légitársaság Hongkongból Tajpejbe tartó járatán ülök. A rózsaszínben pompázó gépet a Hello Kitty univerzumnak szentelték, s nem csak az ebéd mellé kapott szalvéta, de még a desszert is rózsaszínű. A kínai és a japán kultúra keveredése áthatja a sziget modern hétköznapjait, ám a Hello Kitty mellett látszólag alig maradt valami a kínai tradíciókból. Persze ebben nincs semmi meglepő, hisz Tajvan legalább másfél évszázada a saját, Kínától független útját járja – világhatalmak játékszereként. Ám eközben – az 1970-es évek óta – az ázsiai kistigrisek egyikeként, a hamis Rubik-kockákat éppúgy, mint bicikliket és szuperszámítógépeket is gyártó ország igazi ipari nagyhatalommá vált.

Félvezető-bölcső – A világ chipgyártói közül a fővárostól alig 100 km-re, a Hsinchu Parkban található az egyik legnagyobb. Biztosak lehetünk benne, hogy az itt előállított integrált áramkörökből több is található otthonunkban

Heiling Zsolt

Mi, mind kínaiak vagyunk!

Tajvan szigete mégis elválaszthatatlan a kínai kultúrától. A Kínai Népköztársaság, Hongkong, Makaó és Tajvan (azaz a Kínai Köztársaság) egyaránt a történelmi Kína szerves része. A „mainland Chinese” (a népi kínai), a hongkongi, a tajvani és az „overseas Chinese” (tengerentúli diaszpórák) egy­aránt a kínai identitástudat különböző megnyilvánulásai. Ahogy a Kantoni Egyetem földrajzprofesszora – tajvani kollégámat felbőszítve – mondta: „Mi, mind kínaiak vagyunk!”.

A Csang Kaj-sek emlékcsarnok környéke, Tajpej reprezentatív központja. A II. világháború utáni negyvenéves, véres leszámolással induló Kuomintang-diktatúra emlékei mindmáig jelen vannak, bár a legtöbb Csang Kaj-sek-szobrot a történelmi szembenézés után mára eltávolították

Fotó: Karácsonyi Dávid

A Tajvant benépesítő kínaiak legkorábbi elődei három évszázada érkeztek a túlnépesedő szárazföldről, főként Fucsienből és Kantonból az akkor még polinéz bennszülöttek lakta szigetre. Az olcsó kínai munkaerőt először a holland gyarmatosítók hozták be, nem sejtve, hogy a lázadó Koxinga hadúr alig negyven év múlva lerázza majd a gyarmati igát. Ezután a sziget kétszáz évre – egészen a 19. század végi japán megszállásig – a Kínai Birodalomba tagozódott, mintegy megnyitva az utat a kínai bevándorlók előtt a cápáktól hemzsegő „Halál-szoroson” át.

A legutolsó nagyobb betelepülési hullám az 1940-es évek végére esik, amikor a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang-kormány Kína teljes aranytartalékával együtt Nankingból Tajpejbe menekült.

Ekkor már nemcsak a Tajvani-szoros túloldalán lévő tartományokból, de más területekről is nagyobb számban érkeztek kínaiak – zömmel a Kínai Köztársaság politikai és gazdasági elitjének képviselői.

A fél évszázados japán megszállás idején szocializálódott, a frissen megszerzett függetlenségüket féltő tajvani és az újonnan érkező szárazföldi kínaiak közötti feszültség 1947. február 28-án tömegmészárláshoz, a „2-28-as” incidenshez vezetett.