Furcsának tűnő nyelven beszéltek, ami alkalmat adott, hogy társalogni kezdjek velük. Kiderült, hogy az Ukrajnában főleg a városokban használatos, az orosz szókincs és az ukrán nyelvtan elegyére épülő keveréknyelvet hallom. Ám a csapat nemcsak ezért keltette fel érdeklődésemet. Néhány vodka elfogyasztása után egyikük elmesélte, hogy szülei a Krivij Rih-i Acélkombinát dolgozói, az 1960-as években egy Vlagyimirhoz közeli kisvárosból származtak el. Vezetőjük a Krímből jött, míg a zenekar harmadik tagja a lengyel határ mellől érkezett Kijevbe, ahol egyetemistaként ismerkedtek meg, és alapították ukrán népzenét játszó együttesüket.

Kijev. A Sevcsenko-negyedben áll a Szent-Mihály-kolostor, amely a keleties stílusú építészet egyik remeke. Viharos történetének egyik új fejezete az önálló Ukrajnával kezdődött. Az 1930-as években részben lerombolt épületkomplexumot újjáépítették, s 1999. május 31-én adták át újra a látogatóknak

Történeteikből, családi életútjaikból a vonatozás során sok minden kirajzolódott. Például az, hogy Ukrajna nemcsak a nevében jelent határterületet, hanem már története kezdetén is többirányú, átmeneti vidék volt. Az itt élők létét többnyire eltérő kötődésű külső erők határozták meg, az ország különböző területeiről érkezők pedig – talán éppen ezért – már akkor is másként látták „Nagy Közös Világukat”, és a jövőbe sem ugyanúgy tekintettek…

A Kijevi Rusz

A mai Ukrajna, Belarusz és Oroszország térségében az erdős sztyepp vidékét a 10. században többségében szlávok és finnugorok lakták. E területen legelőször az északnyugatról ide érkező viking harcosok szerveztek államot. Ennek a neve Kijevi Rusz. Bár ez valójában a korabeli nyugat-európai országokhoz képest csupán különböző törzsek laza szövetsége volt, a század végén fölvett (bizánci) keresztény vallás azonban kulturálisan mégis erősen összekötötte őket. E tény adta az itteniek alapvető különállását a nyugati szomszédságukban élő, a nyugati kultúrkörrel (Rómával) értelemszerűen intenzívebb kapcsolatot ápoló, s szintén ekkortájt alapított lengyel és cseh állam szlávságával szemben. Az 1054-es egyházszakadással pedig az eltérések még markánsabbak lettek, ami az ún. egyházi szláv nyelv hivatalos használatában is testet öltött.

Poleszje. A nyugalmat árasztó vidéki Ukrajna – főként a nyugati országfélben – még mindig az ukrán identitás egyik legfontosabb bázisa. Mintha megállt volna az idő: mezőgazdaság, helyi nyelvjárás, ortodoxia…

A jobban védhető Kárpát-medencéhez képest a Kelet-európai-síkságon fekvő állam struktúrái nem voltak elég erősek a stabil központi hatalom létrehozásához. Központi erő hiányában a 13. században nem tudtak ellenállni a keletről érkező tatár veszélynek, s a Kijevi Rusz először részfejedelemségekre esett szét, majd központja, Kijev elestével meg is szűnt létezni.
Kezdetben tehát a stabil állami keretek helyett leginkább az ortodox vallás kötötte össze az itt élő keleti szlávokat. Ennek látható jeleit főként az építészeti emlékek hordozzák: a hagymakupolás templomok és ősi kolostorok épületegyüttesei. A Rusz megszűnésével több hatalmi központ is rá akarta tenni a kezét a térségre, s ez a keleti szlávok későbbi széttagozódásához vezetett.

Nyugati befolyás

A keletről érkező hódító tatárok hatalmukat nem tudták tartósan az egész térségben megszilárdítani, így a nyugati részekről már a 13. században fölemelkedő pogány litvánok kiűzték őket, és viszonylag gyorsan nagy területeket foglaltak el. Ők vitték tovább a Rusz örökségét, nemcsak azért, mert az itt élő szlávokat próbálták kialakuló államukba, a Litván Nagyfejedelemségbe integrálni, hanem azért is, mert pl. azok helyi nyelve vált a kancellária „hivatalos” nyelvévé.

Új panelrengeteg. A nagy, házgyári lakótelepek építésének korszaka a volt szocialista országokban már rég lejárt. Nem így az egykori Szovjetunió területén… A rendszerváltás után sok helyen még mindig épülnek – a városi lakáshiányt enyhítendő

1386-ban a lengyel királynő (a mi Nagy Lajos királyunk kisebbik lánya, Hedvig) és a litván fejedelem (a Jagelló-dinasztia megalapítója, Ulászló) házassága révén a katolikus vallást felvevő litván oldal jelentős területeket adott a hozományba. Az ország területének megnövekedésével a 15. századtól elindult a nyugati kulturális hatás terjedése is. Ez a folyamat leginkább a helyi arisztokráciát érintette. A paraszti tömegek körében tovább élt az ortodox vallás és egyben az a kollektív emlékezet, amely a korábban volt Ruszra irányult. Az uralkodó csoportoktól való különbözőségük vált identitásuk alapjává. Ezen az a tény sem változtatott, hogy a 16. században a lengyel befolyású területeken tető alá hozott egyházi unióval létrejött
görögkatolikus vallással távolodtak a keletebbre lévő, továbbra is ortodox vallású csoportoktól.

A Krivij Rih-i acélkombinát a kelet-ukrajnai szovjet nehéziparosítás egyik monumentális képviselője. Az ország szovjetizálásának egyik, ma is látható jelképe

Keleti nyomás

A Rusz keleti részén alapvetően a tatár hódítás határozta meg a térség későbbi fejlődési pályáját. A politikai súlypont távolabbi hatalmi központokba került át, s ezek közül a 14. század folyamán fokozatosan emelkedett ki a Moszkvai Fejedelemség. A város az oszmánok balkáni előrenyomulásával és ezzel párhuzamosan Bizánc jelentőségének csökkenésével az ortodox világ egyre jelentősebb központjává vált.