Észak-Norvégia nem a legfelkapottabb téli turistacélpont. Ám, ha Földünk egyik különleges természeti jelenségét, az aurora borealist szeretnénk látni, akkor leginkább ebben az évszakban és főként sarkvidéki környezetben van esélyünk megpillantani
A Skandináv-hegyvidék fölött repülve jellegzetes, 1000 méter fölé emelkedő magasföldek, a fjellek uralják a látványt. Rajtuk a jégkorszak maradványaiként feltűnő platógleccserek nyújtóznak. Ha pedig elhagyjuk a délebbi, élesebbre faragott hegyvilágot – ahol a sziklás, jégcsiszolta hegycsúcsokat tindereknek (fogaknak) nevezik –, szelídebb magaslatok vidékére érkezünk. Itt, a lappföldi részen az egykori jégtakaró széles hegyhátakká, kopár tunturikká (tarhegyekké) csiszolta a hegyvidéket.
Az Északi-sarkkörtől 400 km-re északra fekvő Tromsø-ből indulunk a hóborította vadonba. De már maga a település is különleges, és nemcsak azért, mert az Arktisz kapujaként sok historikus északi-sarki expedíció is innen indul, hanem 2400 km2-es területével Norvégia legnagyobb kiterjedésű városa is (Budapest területe: 525 km2), de például a Föld legészakibb egyetemi városa és püspöki székhelye címet is őrzi.
Nem mellékesen az 1 főre jutó kocsmák száma is itt a legmagasabb az országban (de 1877 óta működő sörfőzdéje is van, amely – mily érdekes! – a világ legészakibb ilyen műhelye).
Rejtőzködő fényjáték
A sarki fényt lessük, a legjobb helyen, a hosszú sötétséget kihasználva. De az ég nem tisztul… És ha nincs szerencsénk, akkor egyáltalán nem biztos, hogy valóban megpillanthatjuk a fényjátékot. Ezért – legalábbis reménytelenül felhős időben – célszerű egy „sarkifény-vadászatra” szakosodott társaság segítségét igénybe venni – hiszen terepismeret és folyamatosan frissülő meteorológiai adatok birtokában hatékonyan elvezethetnek a derült égfelületű helyszínekre. Csapatunk három felhős nap után kezdett meghasonlani, így a következő éjszaka már nem kockáztattunk. Helyi vezetőt fogadva, végül 60 kilométert megtéve valóban lélegzetelállító volt megpillantani a fényes csillagokkal teleszórt, sötét égboltot.
A horizonton először megjelent a FÉNY, majd egyre erősödő reflektorként világította be az eget, végül függönyszerű, lassú mozgással keresztülvándorolt a fejünk felett, hogy aztán elhalványodva eltűnjön. Az egész jelenség nem tartott tovább 10 percnél, aztán rövid szünet után jött a következő, ami hatalmas, zöld kupolaként borult ránk, majd kisebb-nagyobb fényfoltokra feldarabolódva hatalmas égi sárkányként földöntúli táncba kezdett. De mit lehet itt még csinálni a rövid – pár órás – nappalok idején?
Égi tünemény
A sarki fény (aurora polaris) az Északi-sarkot körülvevő sávban látható leggyakrabban (ezért nevezik északi fénynek – aurora borealis – is, bár van déli-sarki megfelelője: az aurora australis). A jelenséget már az ókori görögök is ismerték; Arisztotelész úgy gondolta, hogy ilyenkor a levegő folyékony tűzzé változik. Az aurora borealis elnevezés Galileitől származik, aki a hajnal római istennőjéről, Auroráról nevezte el e különleges látványt. A Föld mágneses terével kapcsolatban álló jelenség a sarki területek tisztább, fényszennyezés nélküli téli éjszakáin látható, amikor a légnyomás hosszú heteken keresztül nem változik.
Megjelenéséhez szükség van a Napból származó töltött részecskékre, amelyek napszélként jutnak el a Föld legkülső burkához, a magnetoszférához. A Föld mágneses mezeje eltéríti a részecskéket, amelyek a mágneses pólusok körül jutnak be a légkörbe, gerjesztve a levegőben lévő atomokat, ezáltal létrehozva a fényjelenséget. A legerősebb sarki fény a Földön a mágneses viharokat okozó napkitörések (flerek) idején figyelhető meg.
Hótalp, hótúra
A rövid, téli nappalok kiválón alkalmasak a különleges norvég táj zord arcának megismerésére. Ám ilyenkor a közlekedési eszköz sem lehet átlagos. Bérelt autóink szöges gumikkal felszerelve vágnak neki a sokszor tükörjég-bevonatú utaknak, stabilan kapaszkodva még a lejtőkön is. A hóba burkolózó norvég táj legalább olyan vonzó, mint a nyári tajga és tundra, csak ilyenkor a sítúrázók és a hótalppal felszerelt kirándulók vágnak neki a hegyoldalaknak. Utóbbihoz nem kell sítudás, a laza terpeszes gyaloglás könnyen megszokható – főleg abban a mámorító helyzetben, hogy az egyébként combig érő hótakaróban csupán 2-3 centire süllyedünk.
Kutyafogat
A Skandináviában is népszerű alaszkai huskyk tökéletesen alkalmazkodtak a zord telekhez. Kétrétegű bundájuk aljszőrzete sűrű, vékony szálú, így jól szigetel, míg a durvább fedőszőr a külső, vastagabb, víztaszító réteget alkotja. Egy fogat általában 8 kutyából áll, közöttük vegyesen találhatók szukák és kanok, mert a kanok ugyan erősebbek, de a szukák fegyelmezhetőbbek.
A huskyk igazi munkakutyák, s bár alapvetően turisztikai kutyaszános programokban vesznek részt, egyre több a kimondottan szánhúzó-versenyekre felkészített csapat.
Ezért próbálnak verseny-agarakkal való keresztezéssel egyre gyorsabb és erősebb kutyákat kitenyészteni, még azon az áron is, hogy ezek az ebek már kevésbé fogják tűrni a hideget. A huskykra – és a hozzájuk hasonló malamutokra – minden helyi büszke: a norvég tenyészetekből származó kutyák a versenyzésben is megállják a helyüket, mindig a legjobbak között szerepelnek a leghíresebb versenyeken.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
