A mai is álló VIII. kerületi lakótelep kívülről úgy fest, mint egy erőd – ehhez egykoron adott volt önálló infrastruktúrája is... „Újabban sokan szeretnek olyan helyre költözni, aminek története van. Ezek olyan pluszok, amik mind-mind hozzáadnak valamit a mindennapokhoz” – vélekedik Stuhl Ágnes, majd felfedi, miért vette meg az egyik garzont.
„Filmmániás vagyok! Mindig tudni akartam, melyiket hol készítették. Családunk nagy kedvence a Csinibaba, ami szinte kizárólag itt, a Kolónián forgott!” Beköltözése után még inkább rabul ejtette az épület mérete, az a teljesség, ami hajdanán az ide érkezőket fogadta. Kedvenc részei a komplexum panorámáját uraló víztorony és a lakásához vezető lépcsőház 4. szintje, ahonnan belátni a teljes egységet.
Lakótelep – ezreknek
E majd’ 650 lakásos, az Országháznál kicsivel nagyobb épületegyüttes a Bláthy Ottó–Vajda Péter –Delej és Golgota utcák határolta 19 500 m2-es területen fekszik. Budapesten a nagy lakásboom 1905–1912 közé esik, ekkor döntött úgy a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárának (MÁVAG) Igazgatósága is, hogy a munkások életkörülményeinek javítására az átlagosnál jobb minőségű lakhelyeket biztosít a gyár szomszédságában. Fontos tényező volt a telepi tudat: a nagyvárossal szemben a telephez tartozás érzése, a kisváros ideálja, zárt világ, saját szokásokkal, a vidéki munkások (falusias) értékrendjéből kiindulva. Ráadásul így dolgozóik nem voltak kitéve az 1900-as évek elején jellemző budapesti házbér-uzsorának sem. Így 1908-ban elkezdődött a 3000 főnek otthont adó Kolónia építése.
A lakótelepet 24 lépcsőházra osztották, emeletenként 6-6 lakással. Minden emeleti lakáshoz az utcára vagy az udvarra néző saját erkély tartozik, így sikerült elkerülni a korszak bérházaira jellemző sötétséget és levegőtlenséget. Az otthonok zöme, a 628 db szoba-konyhás lakás mind elrendezésében, mind méretében egyveretű: 22 m2-es hálóval és 13 m2-nyi konyhával és kamrával. Utóbbi az otthon elengedhetetlen részét alkotta a vidékről ideérkezőknek. Mindegyik lakrészt vízvezetékkel, gázfőzővel és gázlámpákkal szerelték fel. Ezeket automatával működtették:
egy húszfilléres pénzérméért 1 m3 gázt szolgáltatott a szerkezet.
Akkoriban a fürdő megléte nem jelentett alapigényt, így a lépcsőházakból nem csupán a lakrészek, de a mosdók is nyíltak.
Gőzmosoda, kisdedóvó, Acélhang-kórus
A belső udvart négyemeletes épülettömb öleli körül. Két oldalán egy-egy kétemeletes ház kapott helyet, majd a két világháború között az udvar további részeit is beépítették: a Golgota utca felől középen nyúlik be a teremépület a víztoronnyal.
A teremépület pincéjében működött a fürdő, ahol zuhanyzók, medencék, valamint pihenő- és masszázshelyiség várta a dolgozókat. Emellett fodrász és manikűrös is rendelkezésre állt – legalábbis azoknak, akik meg tudták fizetni. A legfelső szintjén négy gyári orvossal dolgozó szakrendelő kapott helyet, ahol műtő és röntgengép is üzemelt.
A B épület pincéjében alakították ki a mosókonyhát: 24 teknőcsoporttal, gőzzel fűtött üstökkel, centrifugával és szárítógéppel szerelték föl. A mosoda mellett két szárítókamra nyílt. A C épület földszintjén működött a kisdedóvó, a gondnoki iroda és itt tartottak fenn hat vendégszobát is a vidéki testvérgyárak alkalmazottainak. Itt laktak a gyár tűzoltói is, akiknek mindig készenlétben kellett állniuk. Ennek oka a lakásokban használt Jobbágy-kályhák jelentette veszély volt... Az épület pincéjében állt a szénsavas jéggép, ami 1000 kg jeget készített naponta – hiszen ekkoriban még nem voltak „igazi” hűtőszekrények.
A dolgos hétköznapok után a kikapcsolódás lehetőségét a Művelődési Ház programjai nyújtották. Bálokat, hangversenyeket rendeztek, de ugyanitt étterem, tekepálya és sportterem is működött. Könyvtár is rendelkezésre állt és dalárda is létesült: lelkes asztalosokból, öntőkből, kovácsokból állt össze a híres Acélhang-kórus, melynek tagjai akár az épület központi helyiségében, az 1315 m2-es és 11 méter magas főhajójú nagytermében is kiereszthették hangjukat. Ekkoriban e helyiség volt a főváros egyik legnagyobb, vasbeton szerkezetű terme.
Ablakai előtt alakították ki a munkásebédlőt. Az oldalfalakon lévő gázfőzők segítségével pedig ki-ki még melegíteni is tudta az ebédjét. Ebédidőben villanyorgona szolgáltatta a karzatról a zenét.
Noha a barátságosnak szánt pavilonrendszerű kialakítás és a szociális funkciók magasabb életszínvonalat jelentettek a lakóknak, mindez kettős célt szolgált: a juttatások kialakította lojalitást és a teljes élet szabályozását.
Az itt élők a 10-12 órás műszakok után szabadidejüket is az üzemi létesítmények programjain töltötték, így nem volt se idejük, se információjuk az önálló szerveződéshez.
Nem csoda, hogy az első évtizedekben minimálisra csökkent a kiköltözések száma, a mobilitás hiánya pedig egy zárt közösséget eredményezett, ami szorosan kötődött a gyárhoz.
Modern idők
A nagyobb felújítások, átalakítások a ’60-as években kezdődtek: helyreállították a Kolónia külsejét, sok lakásba ekkor építették be a cserépkályhát, parkettáztak, jobb híján a konyhákból és kamrákból alakították ki a fürdőszobákat, ahol lehetett, beépítették az erkélyt, hogy így a WC a lakáson belülre kerüljön.
Az épületegyüttes eredeti atmoszférája viszont nagyrészt megmaradt. Remekül tetten érhető ez a játékfilmekben és klipekben is.
Itt forgott például A vizsga, a Hanussen, az Aurora Borealis, a Csinibaba, de volt Mercedes-reklámok, Katy Perry-klipek és még videojátékok színhelye is.
Már nem lepődnek meg a lakók, ha az udvaron lovak vágtáznak, tankok dübörögnek… A Kolónia a zenei színtér fontos helyszínévé is előlépett: Nagy Gyula, az Ifjúsági Klub vezetője alternatív szórakozóhelyet csinált a pincében. Fénykorát a 80–90-es években élte: a Fekete Lyuk színpadán számos legendás együttes megfordult. Jelenleg egy kisegyház tulajdonában van, akik „Fehér Lyuk”-ként jegyzik.
Az 1910-es 3005 fős létszámmal szemben ma nagyjából 1000 lakója van az épületeknek: nyugdíjasok, a régi gyár dolgozói és leszármazottaik, önkormányzati bérlők. Ám megjelent egy fiatal értelmiségi réteg is, akik tudatosan választották lakóhelyüknek a Kolóniát, s éppen ez sarkallhatja a folyamatot, hogy újból közösséggé fejlődjön az épületcsoport.
Stuhl Ágnes is igyekszik lelkesíteni a lakóközösséget: bízik abban, hogy sikerül visszahozni a hajdanvolt együvé tartozás érzését. Ennek első jele, hogy a Kolónia közösségi oldalain már tapasztalható némi pezsgés, de:
„Egyelőre még mindenki visszahúzódva él a maga kisebb-nagyobb lakrészében, aminek oka lehet, hogy az udvaron nincsenek térbútorok, amik segítenék a személyes kapcsolatok ki- és továbbfejlődését. Szeretnénk megkeresni cégeket, intézményeket, hogy segítsék az itteni közösségépítést” – tervezget.
A történeti információkért köszönet Haynisch Viktória és Csicsics Anna kutatóknak!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
