A brazil kezdeményezésre létrejött nemzetközi csapat azt tűzte ki célul, hogy megismertesse és népszerűsítse a saját országában is kevéssé közismert felszín alatti világot, és felhívja a figyelmet a barlangok és védelmük fontosságára. Az első Luzes-expedíció 5 éve rajtolt, amikor Kelet-Brazília legjelentősebb karsztterületeit és barlangjait fűzték fel a több mint 5000 km-es körre, hogy aztán egy vaskos és gyönyörű kiállítású könyv, valamint számos előadás és kiállítás formájában adják közre az eredményeket.

Gruta da Lagoa Azul A Nobres melletti „Kék-Lagúna barlangja” mindentől távol, csendesen rejtőzik az őserdő mélyén. Ma már az egész környék természetvédelmi terület, de a barlang nincs megnyitva a turizmus számára

Fotó: Egri Csaba

Az első út sikerén felbuzdulva állt össze a Luzes 2 névre hallgató expedíció, mely Brazília belső részén, a Mato Grosso és Mato Grosso do Sul tartományok területén található karsztterületeket járta be. A cél továbbra is bemutatni és megismertetni Brazília legszebb barlangjait, azok értékeit és sérülékenységét és felhívni a figyelmet az ügy fontosságára, mert hisszük, hogy csak azt tudjuk megvédeni, amit ismerünk.

A Luzes 2 nemzetközi csapatának kemény magja mintegy kétharmadában a brazil barlangászok és barlangi búvárok alkották. Őket remekül kiegészítették a francia, amerikai, kolumbiai, spanyol, svájci – no és persze magyar – fotóscsoportok

Fotó: Egri Csaba

Föld alatti „tengerszemek”

A Serra da Bodoquena, vagyis a Bodoqena-hegység egy 200 km hosszúságban elnyúló, legfeljebb 700 m-es tengerszint feletti magasságot elérő karsztplató, melynek nagy hozamú karsztforrásai a világ legnagyobb kiterjedésű vizesélőhelyét, a Pantanal mocsaras vidékét táplálják.

A környék barlangjai nem nagyságukkal vagy extremitásukkal tűnnek ki, hanem kristálytiszta vizű, azúrkék barlangi tavaikkal. A sűrű növényzetű, erdős szavannákon kibukkanó sziklafalak és barlangbejáratok környékén repkedő és hangoskodó arapapagájok és tukánok csak továbbfokozzák a paradicsomi képet.

A Lago Azul, vagyis „Kék tó” elnevezés számos helyen szerepel a térképen, és nemritkán barlangok bejárati csarnokában rejlő, kéken csillogó tavakat jelent.

E barlangok sajátos módon nem forrásbarlangként jöttek létre, hanem felszín alatti omlások sorozatával felharapódzott üregek, melyeket csak később töltött ki a mélykarsztból feláramló víz.

Az egyik legismertebb ilyen barlang a Gruta do Lago Azul, ahol a jelenleg még „csak” 80 m-es mélységig ismert tó alját még nem érték el a búvárok. A mélyben talált pleisztocén kori, fosszilis óriáslajhár- és kardfogútigriscsontok szintén a járatok egykori száraz voltára utalnak.

Abismo Anhumas Az ilyan hatalmas, föld alatti terek fotózása jelentette a legnagyobb kihívást valamennyi fotós számára. Volt, hogy egyszerre 14 nagy teljesítményű vaku villanása kellett egy-egy kép elkészítéséhez. A barlang alját teljes egészében kitöltő víz tovább nehezítette a fotós-berendezkedést, a vakuk elhelyezését, a visszhangzó tér pedig az egymás közötti kommunikációt...

Fotó: Egri Csaba