A Hebridák név hallatán sokaknak Mendelssohn halhatatlan műve jut eszébe. A fiatal zeneszerzőt olyannyira magával ragadta e fenségesen zord szigetvilág, hogy a családjának írt levelében azonnal lejegyezte a népszerűvé vált nyitány egyik motívumát. Valljuk be, sok egyebet nemigen tudunk a Brit-szigetek külső karéját képező Hebridákról
A Skócia északnyugati partjainál fekvő, a szárazföld felé természetes hullámtörő gátként emelkedő Hebridák szigetcsoport neve állítólag az idősebb Plinius Természetrajzából származó Hebudes névből ered. Északon a Minch- és a Little Minch-csatornák, délen pedig a Hebridák tengere választja el az óceán felőli Külső-, illetve a Skót-felföldhöz közelebb fekvő Belső-Hebridákat.
Mivel az egymáshoz közeli szigetek messzebbről nézve összefüggő egységnek látszanak, a Külső-Hebridákat régen Long Islandnek nevezték, újabban pedig gyakran Western Isles néven említik.
A mintegy 30 nagyobb szigetből és számtalan, a jégkorszak idején kialakult, apró sérszigetből álló szigetcsoport földtörténeti, történelmi, etnikai és számos más szempontból is igazi különlegesség.
Kőkörök és hínárkereskedelem
A szigetvilág nagyjából 10 000 éve lakott. A genetikai vizsgálatok azt a feltevést támasztják alá, hogy az Írországba és Skóciába betelepülő első népcsoport az Ibériai-félszigetről jutott el északra. Az őslakók Kr. e. 6000 körül kezdték el felégetni az őshonos erdőket, hogy legelőket létesítsenek a szarvasok számára. 3000 évvel későbbről a régészek már számos település nyomait föltárták; ebből az időszakból hatalmas állókövekből emelt kőkörök is fennmaradtak.
A kereszténységet a 6. században Szent Columba hozta el a Hebridákra, ahol a 8. század végén kezdődtek a viking támadások. A norvég kalandorok eleinte rablóhadjáratokat folytattak, később azonban letelepedtek, beházasodtak, majd a kereszténységet is fölvették. 1098-tól kezdve a norvég királyok uralták a Hebridákat, ahol ma is jelentős csoportot alkotnak a skandinávok leszármazottai.
Az 1264-ben megkötött perth-i szerződés Skóciára ruházta át a Külső-Hebridák feletti szuverenitást. A tényleges hatalmat azonban – bár formálisan a skót király alattvalói voltak – az egymással vetélkedő MacLeod-, MacDonald-, Mackenzie- és más klánok vezetői, a szigetek voltaképpeni urai gyakorolták, ám az 1493-as felkelés után a Skót Királyság átvette az irányítást, ettől kezdve a szigetek a skót történelmi megyék részévé váltak.
A szigetlakók az 1770-es évektől intenzíven foglalkoztak a termőföldek minőségét feljavító tengeri hínár kereskedelmével, a földeken főként burgonyát termesztettek. Ám a 19. század közepén mindkét tevékenységnek vége szakadt.
A hínár iránti kereslet visszaesett, a burgonyavész pedig kipusztította e fontos haszonnövényt. Megkezdődött a több hullámban zajló kivándorlás, amelyhez az is hozzájárult, hogy 1745 után betiltották a gael anyanyelv használatát és törvényen kívül helyezték a hagyományos öltözködést. Ám a 19. század végén még 82 ezren laktak a Külső-Hebridákon, ma viszont alig 27 ezren élnek itt.
Még több fotóért és történetért a szél- és hullámmarta szigetekről lapozza fel a nyomtatott magazint!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
