Az észak-ausztráliai Darwin híres az ázsiai piacairól, ahol tagalog vagy mandarin nyelven szinte előbb megérteti magát az ember, mint angolul, amelyet az eladók egy része is csak törve beszél. A piacok sajátos ázsiai közege éppúgy az észak-ausztráliai város szerves részévé vált, ahogy az ott kínált maláj laksa vagy a thai papajasaláta is betagozódott idővel a helyi gasztronómiába. Darwin 2019-ben már nemzetközi laksa-fesztivált is rendezett! De hogyan kerültek az ázsiai nedves piacok Ausztrália északi részére?
"1968 óta élek Darwinban, még azelőtt érkeztem, hogy a Tracy ciklon 1974 karácsonyán letarolta volta az akkor alig 40 ezres várost" – mondja Warren, az 1976-ban nyílt Rapid Creek piac legbőbeszédűbb és vélhetően legrégebbi eladója. A feleségem a Fülöp-szigetekről származik, ő ért a zöldségek termesztéséhez – folytatja. Mi kistermelők vagyunk, de vannak már nagyok is, akik trópusi zöldségféléket, keserű dinnyét, hosszú kínai babot vagy épp jícamát, az Amazóniai esőerdőkből származó retekfélét termesztenek!
Egy másik standon egy filippínó asszony chikosszal, más néven karamellgyümölccsel kínál, ami külsőleg krumplira, ízvilágát, állagát tekintve pedig egy ütődött, megbarnult, kásás almára hasonlít. Nem leszek rajongója ennek a gyümölcsnek – gondoltam magamban –, amelyet a szintén kapható guavához hasonlóan a spanyolok vittek be Mexikóból a Fülöp-szigetekre. Onnan terjedt el termesztése egész Ázsiában, végül pedig az ázsiai bevándorlók által megérkezett Ausztrália monszunesők áztatta északi részére is.
Ausztrália északi partvidékét már az európai gyarmatosítás előtt, a 17. század óta bizonyítottan rendszeresen látogatták a maláj trepangerek (tengeri uborka halászok), a 19. század végén, az ausztrál aranyláz idején pedig
a Darwinba érkező kínaiak száma hatszorosan meghaladta az itt élő ezer fős európai telepes-kolónia létszámát.
Azonban a White Australia Policy ("Fehér Ausztrália" politika) 1901-es bevezetésével a kínai bevándorlók idővel kisebbségbe kerültek, az ázsiai bevándorlás pedig hosszú évtizedekre ellehetetlenült. A korlátozó politikát ugyan a második világháború után fokozatosan fellazították, de az ország csak viszonylag későn, az 1960-as évek végén nyitotta meg újra a kapuit az Ázsiából érkezők előtt. Az első nagyobb ázsiai bevándorló csoportot a háború elől menekülő vietnámiak jelentették. Darwinba 1976 elején érkeztek az első vietnámi „csónakos emberek” (boat people, jó részük a dél-vietnámi gazdasági elithez kötődő hoa, azaz kínai vietnámi volt), akik a kommunista Észak-Vietnám Dél felett aratott győzelme után halászhajókon hánykolódva menekültek elsősorban Hongkong, Tajvan, a délkelet-ázsiai szigetországok, illetve kisebb részben Észak-Ausztrália felé.
A csónakok…
A hidegháború csúcsán, az 1970-es évek végén, csónakokon, vízum nélkül érkező vietnámiakat még szívesen fogadták Ausztráliában, nem úgy az 1990-es évek elején hasonló módon érkező kambodzsaiakat. Bár a kambodzsai csónakosok éves létszáma (~500 fő) sem haladta meg a másfél évtizeddel korábban érkező vietnámiakét, a „hívatlan” érkezőkre 1994-től a munkáspárti kormány által bevezetett kötelező menekültügyi őrizet várt Ausztráliában. Fontos persze hozzátenni, hogy eközben majdnem 20 ezer kambodzsai érkezett szervezett, azaz legális menekült-befogadás keretében Ausztráliába.
Az újabb csúcsot 2001 jelentette, amikor egy év alatt 5500 menekült, főként iraki, afgán és sri lankai érkezett csónakon Ausztráliába. Ennek hatására az akkori liberális-nemzeti koalíciós kormány kidolgozta az ún. Pacific solution-t, aminek keretében a beérkezőket a Pápua Új-Guineához tartozó Manus-szigeten illetve Naurun kialakított őrizeti központokba szállították. A Pacific solution része volt, hogy az Indonéziához közel fekvő, de ausztrál fennhatóság alá tartozó Karácsony-szigetet, illetve a Kókusz-szigeteket, amelyek addig a csónakon érkezők célállomásai voltak, kivették az ausztrál bevándorlási jogrend hatálya alól, így onnan
ausztrál jogi kontroll nélkül – a nemzetközi egyezményeket megkerülve – automatikusan lehetett az embereket a Manus-szigetre vagy Naurura deportálni.
Ennek hatására a csónakos menekültek célja immár az ausztrál kontinens lett, elsősorban annak északi partvidéke, amit csupán az 500 km széles Timor-tenger választott el Indonéziától.
A helyzetet tetézte, hogy az újra hatalomra kerülő munkáspárti kormány 2008-ban jelentősen fellazította a Pacific solution-t, aminek hatására 2012-ben már 17 ezer ember érkezett csónakon, vízum nélkül Ausztráliába. A megugró számok miatt 2013-ban a munkáspárti kormány gyorsan kivette az összes vízum nélkül, csónakkal érkezőt az ausztrál bevándorlási jogrend hatálya alól, így minden ilyen embert a Pápua Új-Guineában (PNG) kialakított menekültügyi őrizeti központokba toloncolhattak, és megtiltották nekik, hogy valaha is letelepedjenek Ausztráliában. Erre azért volt szükség, mert a 2013-as ausztrál választási kampányt teljes egészében a menekültügy tematizálta, ám a pápua kormánnyal sebtében kialkudott ún. PNG solution sem volt elég a Munkáspárt választási vereségének elkerüléséhez.
Vietnámi csónakos menekültek Darwinban, 1976
A hatalomra kerülő liberális-nemzeti koalíció az ún. Operation Sovereign Borders keretében Indonéziát anyagilag és eszközökkel is támogatni kezdte a csónakkal érkezők megállításában, hajóik visszafordításában.
Az indonéz fellépés olyan „hatékony” lett, hogy drámaian visszaesett a csónakkal érkezők száma,
olyannyira, hogy 2020-ra be is zárták a Naurun és a Manus-szigeten kialakított őrizeti központokat. Ebben azonban főként annak volt szerepe, hogy az ausztrál kormányra óriási nyomás helyeződött az őrizetben lévők elleni jogsértések, az ott fogva tartott kiskorúak és az öngyilkosságok miatt, így a még ott lévőket szétosztották az USA, Pápua Új-Guinea és Ausztrália között.
Területi vízum a benépesítésért?
Észak-Ausztrália benépesítése a 19. század vége óta geopolitikai kulcskérdés Ausztráliában. A 250 ezer lakossal rendelkező Northern Territory (ahol a népesség 60%-a Darwinban és környékén él) gazdasága mindmáig nagyban függ a központi kormányzat költségvetési támogatásaitól. Ha ezek a szövetségi támogatások megszűnnének, az gazdasági összeomláshoz, exodushoz, a Territory teljes elnéptelenedéséhez, sőt, végső soron
a kontinens északi része feletti ausztrál szuverenitás elveszítéséhez vezetne.
A legnagyobb népességpolitikai kérdés a Territory-n jelenleg az, hogy mekkora az a piac (népesség), amely a tetemes központi költségvetési támogatás nélkül, saját adóbevételeiből életképes önkormányzatot tud fenntartani ezen a félreeső helyen, amelyet Ausztrália sűrűn lakott déli részei felől a nagy földrajzi, fizikai távolságok és a sivatag, az északi, ázsiai szomszédságtól pedig a gazdasági-társadalmi és geopolitikai távolságok szigetelnek el.
Bár egészen
a 20. század végéig ódzkodott az ausztrál szövetségi kormány az ázsiaiak befogadásától és letelepítésétől,
idővel be kellett látniuk, hogy szükségük van rájuk Észak-Ausztrália kontrollált benépesítéséhez, hiszen ők azok a bevándorló csoport, akik számára nem idegen az itt tapasztalható nedves, trópusi klíma. A kinyíló ausztrál bevándorláspolitika eredményeként 1997 óta meghaladja a képzettségen alapuló bevándorló vízumok száma a családegyesítési vízumok számát. A korábbi származás szerinti kategorizálást idővel a képességeket számszerűsítő pontrendszer váltotta föl.
Emellett az elmúlt egy-két évtizedben az egyes tagállamok kormányai által támogatott vízumok is elérhetővé váltak a helyi hiányszakmákban, ami különösen a Northern Territory-n népszerű bevándorlás-ösztönző eszköz. Ezek az ún. szponzorált vízumok igyekeznek összekötni a bevándorolni szándékozókat az őket alkalmazni szándékozókkal, így elkerülve azt, hogy az érkezőket a munkanélküliség várja. Ez a bevándorláspolitikai eszköz azért fontos a Northern Territory számára, mivel
a Terület népessége a belső elvándorlás miatt 2010 óta egyre fokozódó mértékben csökken, amit a természetes szaporulat és a nemzetközi vándorlás csak együttesen képes pótolni.
A fokozódó belső elvándorlásban persze szerepet játszik a Territory által szponzorált vízumok növekvő száma is: az egyes bevándorlók Darwint ugródeszkának használják, és a kötelező „letöltendő” évek után azonnal továbbállnak a déli nagyvárosok felé.
Filippínó „bolgárkertészek”
A regionális vízumpolitika hatására az elmúlt évtizedekben Darwin egyre inkább multikulturális várossá vált. Az 1990-es évek közepén még a szomszédos Indonéziából érkezők voltak a legnépesebb ázsiai bevándorló-csoport, ám ők is csak 2%-át alkották az akkor 85 ezres városnak. A 2000-es években a képzettségen és a hiányszakmákon alapuló vízumpolitika hatására a leggyorsabban az indiaiak, a kínaiak és a filippínók lélekszáma nőtt,
a 2010-es évekre már minden 10. darwini ázsiai születésű volt.
Ausztrália északi része azonban többségük számára nem igazán vonzó, így a kötelező évek után általában tovább állnak Sydney-be vagy Melbourne-be, ahol nagyobb közösségeik körében jobban megtalálják a számításaikat. Darwin egyedül az immár 5000 fős filippínó közösség számára tűnik hosszabb távon is vonzó letelepedési helynek. Mivel a Fülöp-szigetek a 20. század első felében amerikai gyarmat volt, így számukra nem jelent különösebb problémát a beilleszkedésben a nagyobb létszámú helyi diaszpóra hiánya, másrészt a régió trópusi monszun klímája sem újdonság nekik.
Fontos hozzátenni, hogy bár Darwin multikulturális városnak számít Ausztrálián belül, a népesség sokszínűsége elmarad Sydney-hez vagy Melbourne-höz képest. Az ausztráliai születésűek után az angolszász-gyökerű külföldön születettek, az Egyesült Királyságból és Új-Zélandról érkezettek alkotják a legnépesebb csoportot. Velük szemben a többi bevándorló-közösség lélekszáma valójában csupán csak 1-2 ezer fő. A nagyobb arányú délkelet-ázsiai bevándorló, különösképp pedig
a közel 5 ezer fős filippínó közösség jelenléte azonban kétségkívül jellegzetes darwini sajátosság.
Bár Darwinban nincsenek kimondott bevándorló-negyedek, az egyes nem nyugat-európai és új-zélandi születésű csoportok városon belüli elhelyezkedésében lecsapódik a társadalmi státusz. Az Indiából érkezettek főként magasabb képzettséget igénylő munkahelyeket töltenek be (orvosok, kórházi ápolók) és leginkább a tengerpart-közeli magasabb presztízsű lakónegyedekben élnek. A kínaiak inkább az üzleti életben érdekeltek, illetve mérnöki képzettséggel rendelkeznek, főként a City-ben illetve a kereskedelmi központok környékén jelentősebb az arányuk.
Velük szemben a délkelet-ázsiai bevándorlók, akik a nem ausztrál születésű darwini népesség ötödét teszik ki, főként az idősgondozásban illetve a városkörnyéki zöldség- és gyümölcstermesztésben dolgoznak. Így a filippínók, thaiföldiek, kambodzsaiak a parttól távolabbi, olcsóbb lakóövezetek, illetve a városkörnyéki farmövezet meghatározó bevándorló csoportja, illetve
Darwin piacain is elsősorban velük lehet találkozni kistermelőként.
A mezőgazdaságot, a zöldségtermesztést még a kínaiak honosították meg a 19. század végén Darwinban és környékén – az ő nyomdokaiban váltak újabban a város környéki kertészetek meghatározó szereplőivé a délkelet-ázsiai bevándorlók is.
Banán, mangó, laksa
Darwin környékén – jelentősebb felvevőpiac híján – mégsem az ázsiai zöldségfélék, hanem a mangó vált a legfontosabb piaci termékké. A százmillió dolláros ágazat 6 ezer hektáron, azaz Szentendrei-sziget méretű területen évente 40 ezer tonna mangót termel, ami az ausztrál termelés több mint fele. A termelés kisebbik fele Queenslandből kerül ki. Az Ausztráliában népszerű Kensington pride fajta mellett egyre inkább elterjednek az ázsiai bevándorlók által hozott helyi fajták is, de maga a Kensington pride is indiai fajtákból lett kinemesítve.
Darwinban a mangó-szezon augusztus végén kezdődik, és egészen február elejéig tart, de
a csúcsszezonban, november-decemberben dömpingáron lehet kapni az ültetvények mellett, az út szélén is árusított mangót.
A másik jelentős gyümölcs a banán. A Cavendish fajtát adó ültetvényeket azonban 2013 óta megtizedelték a gombabetegségek. Újabban megjelentek ázsiai fajták is, főként kistermelőktől, mint a Fülöp-szigeteken közkedvelt – ám a hosszú távú szállításra alkalmatlan – Lady finger, de a piacon az afrikai bevándorlók örömére főzőbanán is kapható.
A Rapid Creek piac az egyetlen a városon belül, amely elsősorban nedves piac, azaz friss zöldséget és gyümölcsöt árul, ráadásul az egyetlen, ami heti két napon is várja a vásárlókat. A mintegy 120 ezres Darwin felvevőpiacának korlátosságát jól érzékelteti, hogy a másik két hétvégi piac egyike (Parap) csupán szombat, a másik (Nightcliff) pedig csak vasárnap délelőtt van nyitva. Ez utóbbiak ráadásul a szintén vasárnap nyitva tartó Mindil Beach éjszakai piacával együtt inkább turistacsalogatónak számítanak, ahol laksát, papaja salátát, mangó-turmixot vagy az eredetileg építőmunkásként érkező népes helyi görög közösség közkedvelt fogását, souvlakit is fogyaszthatunk.
A laksa-gasztronómia igazi fellegvára azonban a Parap piac, ami alapján Darwint nem csak mangó, de ausztrál laksa-fővárosként is emlegetik. A kínai bevándorlók által Délkelet-Ázsiában elterjesztett, kókusztejjel, garnéla-liszttel, sziámi gyömbérrel és egyéb helyi hozzávalókkal készülő tésztaleves a peranakan konyha csúcsa. Peranakannak hívják a Maláj-félsziget és Szumátra közötti Malacca-szorosban, tágabb értelemben pedig a Malajziában, Szingapúrban és Indonéziában letelepedett (főként hakka) kínaiakat. A laksa név eredetéről viták vannak, ami származhat a perzsa tészta szóból éppúgy, mint a hakka és kantoni „forró homok” elnevezésből, ami az étel csípősségére és a garnéla-liszt miatti állagára utal. Darwini sajátosság, hogy igazából senki sem tudja, mikor és ki hozta be először Délkelet-Ázsiából ezt az ételt Észak-Ausztráliába.
Még az is lehet, hogy a maláj trepangerek előbb főztek itt laksát, minthogy az európaiak megérkeztek volna.
Észak-Ausztrália európai és ázsiai bevándorlók által meghatározott rövidke újkori történelmében sok minden más is a legendák homályába vész.
Bővebb háttér: Darwin piacai - Geogulliver vlog videó
A cikk elkészítése során az Ausztrál Statisztikai Hivatal (ABS) adatait illetve a Northern Territory népesedési és migrációs folyamatait feltáró The Territory and me felmérés nyilvánosan elérhető eredményeit is felhasználtam.
Az alapos regionális földrajzi szakmai lektorálásban mint mindig, most is Probáld Ferenc tanár úr (ELTE) segített.
