Elfek, trollok és hipszterek nyomában Izlandon
Eldborg, Kirkjufell, Helgafell – már igazából a repülőn feltűnhetett volna, hiszen az izlandi légitársaság gépei jellegzetes hegyekről kapták nevüket
Csak azt furcsálltam, hogy a járaton minden második turista nem bakancsot és túraruhát viselt, hanem olyan volt, mintha egy menő londoni buliba igyekezett volna...
(Nyitókép: Trollkodás. A gazdag izlandi folklór legismertebb alakjai a trollok, világhírnevüket minden bizonnyal a Gyűrűk urának köszönhetik, de egy nem épp pozitív internetes magatartás is róluk kapta a nevét… – Fotó: Heiling Zsolt)
Elfek és hipszterek
Én is – mint minden Izlandra érkező bakancsos látogató – elsősorban füstölgő vulkánokat, gejzíreket és gleccsereket akartam látni. De ahogy a repülőtérről megérkezem az ország egyetlen urbánus vidékére, Reykjavíkba, szembetűnik, hogy még itt is minden a táj erejét, rideg szépségét hirdeti. A város szimbóluma, a dombtetőre épült Hallgrímskirkja betonból készült, óriási temploma ugyanis nemcsak a bazaltoszlopokat idézi meg, hanem Izland egyik leglátványosabb hegycsúcsát, a Hraundrangit is.
A táj kultúrára és emberi lélekre gyakorolt hatását végül akkor értem meg teljesen, amikor a sokadik „felvilágosult” izlandit hallom beszélni az elfekről, Izland rejtett kis lényeiről, akiknek gyakran még kis házakat is építenek. Az elfek általában a föld alatt, legtöbbször sziklákban, hegyekben laknak, de megtalálhatóak tavakban, öblökben is. Számos vonásukban hasonlítanak az emberekre. Születnek és meghalnak, saját otthonaik vannak, zenélnek, esznek-isznak, sőt templomuk is van (igen, a kereszténység ennyire mély gyökeret vert a vikingek által benépesített Izlandon). Ugyanakkor természetfeletti erővel bírnak. Feldühíteni nem tanácsos őket, segíteni viszont áldást jelent.
Tudományos szemmel könnyű megérteni, hogy az elfek a tudatalatti kivetülései, saját énünk rejtett, vagy éppen rejtegetni kívánt részét jelképezik. Ez tükröződik vissza eredetmítoszukban is, miszerint az elfek Éva azon gyermekeiből származnak, akiket el akart rejteni Isten elől. De Isten úgy gondolta, hogy ha az ember el akar rejteni valamit előle, akkor láthatatlanná teszi azt.
Az izlandi tájat keresztül-kasul átszövik a mondák és mesék, szinte minden öbölre és hegyre jut egy. Az elfekben való hit annyira erős, hogy az 1930-as években a Reykjavík melletti Kópavogur településen még egy útépítés is leállt, mert mindenféle rejtélyes balszerencse miatt nem sikerült egy állítólag elfek által lakott dombot átvágni. Sőt, ezt követően az 1980-as években újrakezdett építkezés is megállt hasonló okok miatt! Az eset nem egyedi: elfek lakhelye okán még 2013-ban is megakadályoztak építkezést Izlandon.
A főváros kikötőjében alig várom, hogy megpillantsam a Snæfellsjökull jégsapkájával koronázott Snæfellsnes-félszigetet. Éppen esik azonban, s az előrejelzés sem sok jót ígér. Bánatnak azonban nincs helye, legalább nagyobb esély lesz megpillantani egy elfet.
Az esti Reykjavíkban ott találom magam ismét egy rakás, angolszász értelemben vett hipszter között, akik már a repülőn is feltűntek. Mintha ők egy másik Izlandra érkeztek volna, mint én! Egyenesen furcsán érzem magamat ormótlan bakancsomban a sok, vastag keretes szemüveget viselő, elegáns és menő arc között, akik könyvesboltból kocsmába zarándokolva fedezik fel az izlandi kultúrát. Jó-jó, tényleg hatalmas élet van Reykjavíkban, igazi kulturális forradalom, s minden utca rejt egy olyan fotósvagy könyvesboltot, amilyet minden művészlelkű kamasz megálmodik magának. De akkor is! Eljönni Izlandra városnéző kirándulásra!?
Kísértetek igenis léteznek!
A Snæfellsnes-félsziget déli részén nyílik Dritvík öble, ahol még ma is látható az a négy kő, amely rendhagyó módon mesél Izland múltjáról és jelenéről. A mára már teljesen kihalt öböl ugyanis a 16–19. sz.-ban Izland legjelentősebb halászati központja volt, naponta 60-70 hajó is kifutott a veszélyes vizekre. Attól függően alakult ki a hierarchia a legénységben, hogy ki tudta megemelni a 154 kg-os, a 100 kg-os, az 54 kg-os és végül a 23 kg-os követ!Â
Ám egy misztikusabb történetről is ismert az öböl. Történt egyszer, hogy pár halász egy elhunyt nő testét használta csalinak (nos, nem csoda, ha a zord északi táj és a hiedelemvilág a híres skandináv krimiknek is ihletet ad). Mindennap hatalmas zsákmánnyal tértek vissza, míg más hajók alig fogtak valamit. A bűnös hajó azonban egy napon elsüllyedt, a legénység mind odaveszett. Mondják, hogy a közeli barlangból régen holttesteket mosott ki a víz, s még ma is rejtélyes hangok hallatszanak az üregekből.
A tenger zúgásán túl mást most szerencsére nem hallok, azonban az öbölben néhány egykori ház alapja még ma is kivehető. Van pár hasonló, elhagyott öböl Izlandon, sőt, akad olyan is, ahol egy komplett halfeldolgozó gyárat hagytak ott az elmúlt évtizedekben (Djúpavík). Mindennek hátterében sokszor a világtengerek túlhalászása áll.
Az egykor hangos és virágzó Dritvík öblébe manapság viszont épp makulátlan fehér pallóút vezet le. A kissé tájidegen elem jelzi, hogy – a fentiektől talán nem is függetlenül – Izlandon az elmúlt években a turizmus legalább olyan erős ágazattá nőtte ki magát, mint a halászat.
A teljes cikket A Földgömb 2015. január-februári lapszámában olvashatja!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
