Kerecsenek a modern világban

Napjainkra a kerecsensólyom – Csehországtól Kína keleti feléig húzódó – elterjedési területe sok helyszínén már csak erősen megfogyatkozott számban van jelen vagy épp el is tűnt onnan. A jól ismert, ragadozó madarakat érintő prózai okokon túl (áram-ütés, ütközés, lelövés, mérgezés) a solymászati célú befogások egyik legfőbb célpontja is e faj. Erre Kazahsztán és Oroszország a két legerősebb példa: itt a legaktívabbak a fészekfosztogatók a költési időszakban. Ám mivel például az első éves madarak óriási távokat tehetnek meg a fészekelhagyást követően (legtöbbször déli irányba), ezért e probléma a sólymok vonulása közben is ugyanúgy fennáll. Ilyen klasszikus befogási helyszín többek közt Pakisztán is, ahol – hogy kerecsenekhez jussanak – egy kisebb termetű fajt, az indiai sólymot is bevetik csaliként.

Modern jelölés. Mikrocsip-beültetés egy fiatal kerecsensólyomba, Mongóliában

Fotó: Balázs István „Balu”

A tradíciókkal, ha észszerűek és ökológiailag problémamentesek, nem kell feltétlenül hadra kelni, de az óriási, szabályozatlan felvevőpiac és az erre épülő csempészet évente sok száz, de inkább sok ezer madár életét követelheti. A perzsa (arab)-öböli államokba, de főképp a Szaúd-Arábiába irányuló illegális „export” során a madarak sokszor már teljesen legyengülve vagy elpusztulva érkeznek meg.
Ám a piac és az igények is egyre változnak, így a 21. század elején sokan már genetikailag jól
ismert, „trendi”, hibrid sólymokat vásárolnak az angol vagy épp német tenyésztőktől. E tendencia tovább-erősödése valószínűleg lélegzetvételhez juttathatja a vadon élőket.
A hibrid sólymok solymászcélú elterjedése és időnkénti környezetbe jutása azonban egy újabb problémát, a genetikai szennyezés lehetőségét hordozza magában… Az elmúlt évek kutatásaiból még az is kiderült, hogy a sólymok genetikailag közelebb állnak a papagájokhoz, mint a sasok és ölyvek képviselőihez!

Gazdagon felszerelve. Sólyomkórház belülről, Abu-Dhabiban

Fotó: Balázs István „Balu”

A tenyésztési technológia egyre magasabb színvonala immár a hibrid madarak külalakjában, színében is egyre határozottabban mutatkozik, miközben a high-tech kütyük (mikrocsipek, műholdas adók, kamerák) segítségével a vad- és solymászmadarak legközvetlenebb partnereivé válhattunk. A madarak jelölése ugyanis napjainkban már nemcsak gyűrűkkel, de – házi kedvenceinkhez hasonlóan – akár mikrocsipekkel is történhet. Az elmúlt években Ausztriától Ukrajnán át Mongóliáig százas nagyságrendben kaptak fiatal és idős kerecsensólymok műholdas nyomkövetőt. A műholdas és kameracsapdás információk élő és tárolt adatai óriási mennyiségű új ismerettel szolgálnak a kutató természetvédők számára. Például a Mongóliában mikrocsipekkel ellátott madarak sokszor valamely perzsa (arab)-öböli állam sólyomkórházában bukkannak fel ismét. Kalandos, ember által is irányított útjukról bízvást megérné filmet készíteni, bár jobb lenne, ha ilyen jellegű téma híján a rendező és az operatőr is munka nélkül maradna…

Kazahsztán, Kína, Mongólia – expedíciós ösvényeken

A kerecsenek leginkább e nagy kiterjedésű ázsiai országokban érzik otthon magukat, de viszonylag nagy számban fordulnak elő Oroszország déli részein is, ahol a tajga már enged szorításából, és nyílt pusztai részek is előtűnnek. A kerecsensólyom a hatalmas, füves pusztákon van igazán elemében, ahol óriási mennyiségű ürgére és pocokfélére vadászhat.
E gyönyörű sólyomféle kutatása és védelme már a múlt század második felében elindult, de az igazán kiterjedt és átfogó tevékenység csak a 21. században kezdődött. Expedíciók, rengeteg terepi és napjainkra még több irodai munka vár azokra, akik beleássák magukat a kerecsensólymok világába. Kazahsztántól néhány órás kerecsenrepülésnyire északra, Oroszországban járunk. Több ezer kilométeres kutatóúton vagyunk, bár most épp a baráti szürkének semmiképp sem nevezhető UAZ-t próbáljuk kiásni a hóból. Az áprilisi éjszaka sem telik túl forró hangulatban, nem mindennap sátrazik az ember 30-40 centis hóban. Reggelre szó szerint arcunkra fagy a mosoly. Mivel szeretnénk elkerülni a kistelepülések lehúzó kiskirályait, hamarosan kifutunk víz- és élelemkészleteinkből. A másfél hónap alatt egyre kevesebb élelemhez és vízhez jutunk, és csak néhány alkalommal sikerül egész testfelületünket megmosni: ritkán itató, természetes sziklamedence vagy épp kis folyó képében érkezik a megváltás. A tavaszodó kazah tájak középső, félsivatagos részein pedig viszonylag kevés kerecsensólyommal, ám annál több nehézséggel kell megküzdenünk. Az expedíció vége felé már nemcsak az út porát, de hálózsákjainkat is egyre nehezebben vakarjuk le magunkról egy rövidke alvást követően… Egyszer mindenkinek érdemes lenne eltölteni másfél hónapot egy UAZ hátsó ülésén úgy, hogy a komfort szele még csak halványan sem csapja meg az embert, miközben a kevéske fogmosóvízért is ölre menő küzdelem bontakozik ki a főképp orosz kutatókból álló kis csapaton belül…

Védett madarak. Az öreg kerecsensólyom-tojó épp etetés után tekint ki mesterséges fészkéből. Ezek az új generációs fészkek már az időjárás viszontagságaival szemben is védelmet nyújtanak

Fotó: Balázs István „Balu”

Kína északnyugati részén május eleje van, de reggelre vékony hólepel fedi sátrainkat. Annyira persze nem meglepő a jelenség, hiszen az Altáj nyugati részén, 1500 méter fölött járunk. A következő bő két hónapban sok száz kilométert teszünk meg gyalogosan, hogy kerecsensólymok nyomára bukkanjunk. A kősivatag nem kíméli sem a lábbelinket, sem a ruházatunkat. Egy ásót kérek az angol kollégától: terepi nadrágom végleg megadta magát, de nem akarom csak úgy szemétként elhajítani ebben a – helyenként a Tatuin világát idéző – remek sivatagi környezetben.
Mongóliában épp egy fészkelőterület ellenőrzésére tartunk egy fénykorát már rég túlhaladott keletnémet ETZ motorral. A tegnapi kevéske eső, a fiatal kolléga vehemens gázadagolása és együttes testsúlyunk meghozza gyümölcsét: egy komolyabb bukkanó, és a sáros talajon találjunk magunkat, félig a motor alá temetve. Szerencsére nincs komolyabb baj, de egyértelmű, hogy a terepi közlekedés ismeretlen vidéken sosem egyszerű.