„A tutajozás – különösen a folyóvizek felső és középső szakaszán – bátor, merész, elszánt és vállalkozó szellemű, kiváló testi erővel és nagyszerű lelki tulajdonságokkal felruházott, ügyes, talpraesett férfiakat kívánt, s a tutajeresztés mesterfogásait valójában csak magán a tutajon és a vízen lehetett megtanulni.” (Magyar néprajz, II. kötet)
Nem volt ez másképp a Tiszán sem, különösen annak forrásvidékén, ahonnan a hatalmas erdei szálfákat egykor vízi úton juttatták el a messzi alföldi tájakig. Az Északkeleti-Kárpátok völgyeit fotósként évek óta járva, siketfajdokat, néphagyományokat, ember és természet egységét keresve szöget ütött a fejembe, hogy egyszer utánajárok a tutajosok történetének is...
Engedély
A kávégép – jellegzetes hangjával – a 70-es évek magyar presszóinak hangulatát idézte. Kávém kortyolgatása közben a helyi arcokat figyeltem, a falusiak és az újgazdagok jól megfértek egymás mellett az asztaloknál. A nemrég megismert Popovics Péter – aki épp akkoriban határozta el, hogy turistaközpontot csinál Rahóból – ült le mellém, és zökkentett ki mélázásomból az itt szokásosnak számító kérdéssel: – Na, sho je? (Na, mi van?)
Panaszoltam is rögtön neki, hogy a határőrség szerint egy hónap, mire Ungvárról megjön az engedély a határsávba való belépéshez, és még fényképezőgépet sem vihetek magammal. – Na és mi azzal a baj? – kérdezett vissza. – Én akkor akarok bemenni, mikor jók a fények és érdemes fotózni! – feleltem. – Várjál itt, mindjárt becsengetek valahova – mondta, a képén kaján vigyorral. Azzal elment a pulthoz, beszélt valakivel telefonon, majd nekem szegezte a kérdést: – Van két pácska cigid, meg két üveg pálinkád? Nem volt, de ezt lehetett pótolni: a határőrlaktanya felé vezető úton Tiszabogdányban beszereztük a két karton cigarettát, és pálinka híján némi vodkát is vételeztünk.
Alig egy órával később már az engedélyekkel a zsebünkben igyekeztünk Kolja háza felé – őt ajánlották.
Kolja nem iszik, nem dohányzik, és ismeri az erdőt. Utóbbi akkor derült ki, mikor elővette naplóját, amiben évekre visszamenőleg ott sorakozott: hol, mikor, hogyan dürögtek a siketfajdkakasok, és milyen idő volt.
Amikor a szarvasbőgéshez ért a jegyzetekben, már tudtam, hogy hozzám hasonló fanatikussal ültem egy asztalhoz...
A hangulatos szöveg és képanyag folytatását megtalálja a nyomtatott magazinban!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek