Alábukás, hevülés

Az olasz tűzhányók kialakulása alapvetően annak köszönhető, hogy keletről az Adriai-kőzetlemez, délkelet felől pedig a Jón-tengeri-kőzetlemez bukik az Appennini-félsziget alá. Az alábukási zónát szépen kirajzolják a földrengések felszín alatti kipattanási helyei, melyek a Tirrén-tenger felé közeledve egyre mélyebben helyezkednek el. Az alábukó és egyre mélyebbre hatoló kőzetlemez fokozatosan felforrósodik, ami a vulkánosság hajtóerejét adja. Ennek megfelelően a tűzhányók leginkább az olasz csizma nyugati partjai mentén, részben a szárazföldön, részben a Tirrén-tenger szigetein alakultak ki. (És persze ott van még a hatalmas, de rendhagyó Etna Szicíliában.)

A tűzhányók kialakulása az északi részeken pár százezer évvel hamarabb játszódott le, így ott már – úgy tűnik – kialudtak, míg dél felé máig aktív vulkáni tevékenységgel találkozhatunk. A mélységből feláramló hő azonban még az északi részeken is igen jelentős.

A szép, szabályos, kerek Bracciano-tó remek fürdő- és vitorlázóhely, de ivóvízbázisként is fontos!

Fotó: Telbisz Tamás

Egy tipikus olasz vulkántúra általában a Vezúv és az öböl északi oldalán fekvő Campi Flegrei megtekintésével Nápolynál kezdődik. Itt kénes kigőzölgéseket, iszapfortyogókat, továbbá számos krátert és kalderát lehet megtekinteni, majd a túra folytatódik dél felé, az Etnához és a Lipari-szigetekhez. Egy efféle jól bevált és izgalmas vulkántúra a jelenleg is aktív tűzhányókról szól. Most azonban épp ellentétesen, délről észak felé vándorlunk, mert a csizma nyugati oldala a Vezúvtól fel Toszkánáig tele van vulkánokkal. Átlag 41 kilométerenként van egy-egy komolyabb tűzhányó, ami igazán nem nagy távolság...!

Vulkánok a „csizma” nyugati partvidéke mentén - Több van belőlük, mint gondolnánk, bár nagy részük ma már inaktív. Az alulról jövő magmás fűtéshez geotermikus erőmű és hévforrások is társulnak

Fotó: Telbisz Tamás