Történeti színfalak

Bosznia-Hercegovina – mint ahogy neve is utal rá – történelmileg két részből áll. Az északi rész a hasonló nevű folyóról elnevezett tulajdonképpeni Bosznia, míg a déli a mai ország mintegy negyedét kitevő Hercegovina, amely a környék 15. századi urának titulusára utal.

Bosznia–Hercegovina mai területén a kora középkorban a nyelvi állapotokat a szlávok 6–7. században történő bevándorlása határozta meg, amely modern értelemben nem jelentett nyelvi egységet, de mégiscsak meghatározott valamilyen közös keretet. Az egyházszakadást követően, a kereszténység keleti és nyugati befolyási övezetének (Róma és Bizánc) határvidékévé vált. Ugyanakkor egyik vallási irányzatnak sem sikerült tartósan fölénybe kerülnie. Sőt, a 12. században e területen létrejött első államban később (13. sz.) megjelent egy harmadik keresztény irányzat, amelyből párhuzamosan a világi hatalom erősödésével a térség kulturális képét egyre inkább meghatározó boszniai egyház alakult ki. Visszaszorulásukban később a ferences rend jelenléte és támogatott tevékenysége is jelentős szerepet játszott.

A térség 15. századi oszmán meghódítása következtében a lakosság vallási összetételében arányeltolódás következett be. Mindezt a katolikusok északra vándorlása, az ortodox és iszlám vallásúak érkezése és a lakosság jelentős részének iszlámra történő áttérése magyarázza.

Eme áttérések leginkább a mezőgazdasági termelésre alkalmasabb nyugat-balkáni, mélyebben fekvő alföldi területeket, folyóvölgyeket, medencéket, illetve a stratégiailag fontos kereskedelmi és hadi utak menti térségeket érintették. Emellett az oszmán adminisztráció központi helyzetű településekbe történő beköltözése is szerepet játszott abban, hogy a muszlim településterület növekedésének szintén fontos földrajzi jellemzője volt, hogy sokkal magasabb arányban lakták a városokat, mint a keresztények.

A LETŰNT FÉNYKOR KÖVEI – Az Öreg hidat körülölelő üzleti negyedben, a Neretva bal partján főleg a kézműipar, a jobb parton pedig a kiskereskedelem volt a fő tevékenység. Szűk utcák, kis üzletekkel, kereskedelmet kiszolgáló épületekkel (raktárak), fürdővel és karavánszállásokkal

Fotó: Kálló Péter

NYÜZSGŐ KÖZPONT – A forgalmas bazár egy korabeli képeslapon. az áruválaszték ma is széles, de természetesen leginkább a turisták igényeire(?) formálva

KILÁTÁS A BULVÁRRA – Amellett, hogy Mostar természetföldrajzi környezetét is szemlélhetjük, összegző képet kapunk a város történelméről. A főút mente hordozza a fizikai és kulturális összecsapások nyomait. A Spanyol tér, a mesterlövészek harcálláspontjai a még mindig romos magas épületekben, a mór stílusú Gimnázium újjáépített tömbje (a Monarchia egyik építészeti emléke), de háttérben föltűnik a Ferences templom minaretszerű tornya és a Hum-hegyen felállított hatalmas kereszt is, amely a város majd’ minden pontjáról látható...

Fotó: Kálló Péter

Mostar fénykora

Mostar fontos stratégiai helyzetben, a Neretva észak–déli irányú völgyének kiszélesedésében, ún. kapuvárosként Hercegovina központi térségében fekszik. Alapításának idején, a Neretva két partján épült két vár és az itt található átkelő körül formálódott a korabeli városközpont. A központi funkciókkal rendelkező balkáni települések a kezdeti, dinamikus hódításokkal jellemezhető oszmán időszak első évtizedeiben vették föl azokat a keleties jegyeket, amelyeket többnyire ma is megfigyelhetünk.

A 16. századi Mostar első, ha nem az egyetlen igazi fénykora volt, amikor Hercegovina gazdasági centrumává nőtte ki magát.

Ez leginkább a Birodalom terjeszkedésével függött össze az itt állomásozó katonaságot kiszolgáló tevékenységek és a stratégiai helyzet együttes hatása következtében. A lakosság döntően muszlim vallású volt, jóllehet megfértek mellettük a korábban már a környéken lakó katolikusok is.

Az Oszmán Birodalom területszerző politikájának dinamizmusa a 17. századra megtorpant. Magyarország középső részéről történő kiűzésük Bosznia stratégiai jelentőségét is fölértékelte. A kiürített magyarországi területekről elmenekülő muszlim adminisztráció és lakosság többsége itt települt le a határőrizettel megbízott térségekbe. Az Oszmán Birodalomban az egyik alappillér volt a muszlim vallású csoportok helyzetbe hozása. Ennek ellenpontjaként a döntően vidéken, illetve a városok közelében élő nem muszlim lakosság közül a katolikusok nyelvi alapon, az ortodoxok pedig a görög vezetésű egyházszervezettől való önállósodással törekedtek kitölteni a 19. századi nacionalizmus korabeli kereteit.

Miközben a horvát és szerb nemzeti mozgalmak ekkor már komoly politikai törekvéseket fogalmaztak meg, a balkáni muszlimok között modern értelemben vett nemzeti egység nem figyelhető meg. Ez utóbbi fokozatosan alakult az Oszmán Birodalom Balkánról történő kiszorításával párhuzamosan. A csoporttudat a későbbiekben folyamatosan erősödött, mígnem az 1970-es évekre a titói Jugoszláviában a délszláv nyelvű muszlimokat önálló csoportnak ismerték el, és magukat bosnyáknak definiálhatták.

KÖZPONTI ATTRAKCIÓ – Miközben az Öreg híd a kívülállóknak a középkori keleti építészet gyöngyszeme, esetleg a megbékélés szimbóluma, a helyi fiatalok számára a vagányságot is jelenti a csaknem 30 méteres magasságból a Neretvába ugrani. A hídról ugrásnak több száz éves hagyománya van, ami ma turisták ezreit vonzza július utolsó vasárnapján a városba

Fotó: Kálló Péter

Korabeli képeslap az Öreg hídról