Belarusz – Ukrajnához hasonlóan – az orosz „közel-külföld” része, pufferzóna a NATO és Oroszország között, ahol a Kreml bármiféle politikai változást alapvető geopolitikai érdekeinek sérelmeként értelmez.

Az 1991 óta független Belaruszban az első és azóta is egyetlen szabad elnökválasztást 1994-ben tartották, amikor a Jelcin által is támogatott Aljakszandr Lukasenka (oroszul: Lukasenko) került hatalomra, az ukrán Leonyid Kucsmával nagyjából egy időben.

Míg azonban Kucsma favorizált utódját, Viktor Janukovicsot két színes forradalom is elkergette Ukrajnából, addig Lukasenka kitartott Belarusz élén az elmúlt negyed évszázadban. Vezetése alatt az 1990-es évek második felében Belarusz nagyban visszatért a szovjet tradíciókhoz. Egyrészt akkor a társadalom többsége valóban nyitott volt erre a nosztalgiára, másrészt Lukasenka abban bízott, hogy a szovjet életforma „őrzőjeként” az 1996-ban tető alá hozott Orosz–Belarusz Unióállam élén ő lehet majd Jelcin utóda.

Tiltakozótáblák – csokorban. Az orosz nyelv dominál, ha az üzenet célba juttatása a fontos. Csak jobb oldalon, alul, a nyelv védelméről szóló tábla van belaruszul

Ám a Putyin hatalomra kerülésével hoppon maradt Lukasenka már kevésbé volt érdekelt az Orosz–Belarusz Unióállam kereteinek elmélyítésében, hiszen azzal saját hatalmi pozíciói gyengültek volna. Másrészt a Kreml egyre határozottabban kezdte szorgalmazni az érdekszférájába tartozó ország szorosabb integrálását. A „szoft” geopolitika eszközeként a Gazprom 2007-től emelni kezdte a Belaruszba exportált kőolaj és földgáz árát. Mindez lassan aláásta Lukasenka rendszerének gazdasági alapjait, amit csak tetézett a 2008-as globális pénzügyi válság, majd a posztszovjet térséget érintő gazdasági mélyrepülés, amelyet a 2014-ben kitört orosz–ukrán konfliktus okozott.

Egészen idén augusztusig úgy tűnt, hogy a konfliktusban közvetítőként manőverező Lukasenkával a Nyugat is keresni kezdte a közös hangot. Sőt, a 2015-ös elnökválasztás idején, az ukrajnai háború árnyékában épp Lukasenka személye lett a belarusz önállóság megőrzésének záloga, így a széttöredezett ellenzékkel szemben sem kellett erővel fellépni, ami még szalonképesebbé tette őt a Nyugat számára.

Zarándokok a hősi emlékműnél, a breszti erődben A kollektív belarusz történelmi emlékezet fontos helyszíne a breszti erőd, amelynek ostroma a szovjet Nagy Honvédő Háború kezdőmomentuma volt 1941-ben